Vitorlázás: Litkeynek gyors hajóval és jó taktikával sikerült győznie a vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.24. 11:41
A mezőny egyik leggyorsabb hajójával és jó taktikával sikerült nyerni a soling-világbajnokságon a hollandiai Muidenben – mondta Litkey Farkas vitorlázó vasárnap az M1 aktuális csatornán.

A vitorlázó elmondta, egy gyors hajóval lehet „konzervatívan” vitorlázni, nincs szükség szélsőséges stratégiára.

Hajójukat úgy jellemezte, taktikus és fordulékony, illetve az is segítette a győzelmet, hogy az orr- és a fővitorla is automata, így minden széljárásra azonnal reagálhattak.

Hozzátette, a hajó tömege viszonylag nagy, ami szintén a fordulókat segítette.

A Litkey Farkas, Vezér Károly, Oroszlán Gábor hármas, amely júliusban az Európa-bajnokságon is a legjobbnak bizonyult, 2013 és 2015 után a harmadik vb-címét szerezte a nem olimpiai hajóosztályban.

A 13 ország 35 hajóját felvonultató mezőnyben a Litkey vezette Team PreVital a nyolc futamból egyet megnyert, háromszor a második, kétszer a harmadik helyen ért célba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik