Vírus helyett – Csurka Gergely publicisztikája

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
Vágólapra másolva!
2020.12.30. 23:45

A mögöttünk lévő esztendőt sokan villámgyorsan elfelejtenék, és nem is nagyon lehet vitázni velük. Mi sem próbáljuk meg, sem pedig lajstromba venni 2020 emlékeit, hiszen nincs is nagyon mit (na jó, azért van, de nem annyi, és nem olyan, és... satöbbi). Inkább ajánlunk egy teljesen virtuális múltidézést egy olyan elképzelt sportévről, amelyben nem tört ki a koronavírus-járvány, minden ment a maga módján. Úgyhogy ami alább következik, az persze nem történt meg. Bár nem csodálkoztunk volna, ha mégis. Sőt.

Kisvárdán a városházára és valamennyi középületre kitűzték a nemzeti lobogót, miután egy áprilisi bajnoki mérkőzésen négy magyar játékos is helyet kapott a futballcsapat kezdő tizenegyében, és valamennyien végigjátszották a kilencven percet, sőt, a második félidő vége felé még újabb két magyar labdarúgó léphetett pályára csereként. A polgármesteri hivatal közleményben jelezte, hogy a stadion falán emléktáblát kívánnak elhelyezni, amelyet a következő években az ominózus találkozó napján rendszeresen megkoszorúznak majd.

A Világbank és az IMF által végzett felmérés szerint a Magyar Teniszszövetség adóssága immár elegendő ahhoz, hogy a testület önálló szereplőként jelenjen meg a pénzügyi világszervezetek által évről évre közreadott listán, amelyen jelenleg a 187. helyen áll, megelőzve Antiguát és Barbudát, illetve a Zöld-foki-szigeteket, és nem sokkal marad el Burundi és Nicaragua mögött. „Jövőre szeretnénk az első 150-be kerülni, ehhez még rá kell licitálnunk további két füves pályás torna rendezési jogára, illetve igyekszünk minden eddiginél látványosabb és ideiglenesebb helyszínen megrendezni a soros Davis-kupa-mérkőzésünket. Túlfizetett kreatívcsapatunk a Lánchíd és a Margit híd közé kifeszített függőpályát javasolt, ugyanakkor itt jelentős bevételre számítunk a Parlament erkélyeinek céges páholyként történő értékesítéséből” – nyilatkozta Szűcs Lajos elnök, távozása előtt tizenkét perccel.

Nem került be az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott végső keretébe Dzsudzsák Balázs, miután nem tudott idejében csatlakozni a többiekhez egy banális malőr miatt. A szaúdi másodosztályban szereplő el-Dorado együttese ugyanis a fizetése mellett 12 olajkutat íratott a nevére, hogy magához köthesse, ám a megtekintésük során kitörő homokvihar miatt a magyar játékos nyolc napra a sivatagban ragadt. A hírhez kapcsolódik, hogy a Black Lives Matter-mozgalom magyarországi leágazása pert indított néhány magyar médium ellen, amelyek a Dzsudzsákkal történtekről „Elfújta a szél” címmel számoltak be oldalaikon.

Miután eddigi erőfeszítéseit nem koronázta siker – az olimpiai mozgalomnak az egymást követő súlyos kríziseket kellett kezelnie, mérföldkövek mellett egyszer sem haladt el –, Thomas Bach NOB-elnök más útját választotta annak, hogy személyesen is helyet kapjon a történelemkönyvekben. Először felvette a Johann Sebastian nevet, majd átvitte a végrehajtó bizottságon, hogy a breaktánc mellett a Brandenburgi versenyt is felvegyék a 2024-es párizsi játékok programjába.

Továbbra is zajlik a NAV-vizsgálat az elégnagybajomi futballcsapat taofelhasználásával kapcsolatban. Az ügy közepesen nagy port vert fel néhány aszályosabb hetet követően, miután kiderült, hogy az eredetileg a helyi pálya modernizálására és kiszolgálóépületeinek bővítésére igényelt 1.2 milliárdos keretből az öltözőkkel egybeépítve egy kétezer négyzetméteres marhaistálló és a legújabb német technikával üzemelő vágóhíd is létesült. B. Szátokmeg József klubelnök a helyi médiában arról beszélt, hogy érthetetlen az ügy bolygatása, hiszen az együttes valamennyi tagja és a szakmai stáb is a vágóhídon dolgozik két tréning között, azaz nem hagyják el a komplexumot, az újrafüvesített, új világítótestekkel felszerelt edzőpályát a marhák és a játékosok megosztva használják. Az RTL Klub híradójának rejtett kamerás felvételén az elnök még azt is magyarázza a pásztorkutyák által kergetett stábnak, hogy „Hát így még este tíz után is legelhetnek a reflektoroknál, több a tej, jobb a hús, ez kell a nemzetgazdaságnak, tévés köcsögök!”

Végre elhozta Kölnből a férfi kézilabda BL trófeáját a Veszprém. Bár a Barcelona elleni finálét ismét nem tudták megnyerni, kihasználva az eredményhirdetés előtti váratlan áramszünetet, a klubmenedzsment egyik tagja sikerrel vette magához a serleget a pulpitusról, majd meg sem állt vele a parkolóig, és onnan egyenesen a Veszprém Arénába hajtott. A becses tárgyat a helyi múzeumban állítják majd ki, a nyugaton kalandozó őseink által szerzett kincsek termében.

Eltűnési viszketegségben szenved Zsóri Dániel, ez áll hosszabb kihagyása mögött, közölte a fiatal játékos menedzsmentje. Zsórit a Fradinak ollózott, Puskás-díjat érő gólja után szárnyára vette a világhír, de aztán hiába várta a keresztlabdákat a meccsek 91. percében, leginkább nem volt a pályán, hogy ollózhasson, amitől idővel kaparni kezdte előbb a falat, majd önmagát. „Hogy a költőt idézzem, »háta mögött farkas, feje fölött olló«, így nem volt könnyű érvényesülnie, de most már minden rendben, a lakásában sincs olló, még a körmét is csipesszel vágja” – mesélte egy bulvárlapnak az egyik közeli hozzátartozó.

Milák Kristóf új világrekorddal megnyert tokiói aranyérme előtt tisztelgett a japán császári ház is, amelynek tagjai palotájuk kertjében kétszáz pillangót engedtek szabadon.

Több internetes portál fanyalogva tálalta, hogy a magyar tornasport új titánja, Balázs Krisztián a tokiói olimpián a bravúrszámba menő egyéni összetett bronzérem után a szerenkénti döntőkben csak a lólengést tudta megnyerni. A 24.hu például hosszas elemzést közölt arról, hogy ezen a szeren hosszú távú összevetésben jelentős visszaesés tapasztalható, hiszen míg Magyar Zoltán két egymást követő játékokon tudott diadalmaskodni, addig Borkai Zsolt csak hármas holtversenyben lett első Szöulban, majd Borkaival ellentétben Berki Krisztián már 10 pontot sem tudott kapni a gyakorlatára Londonban. Ehhez képest Balázs úgy léphetett az ötkarikás dobogó tetejére, hogy Berki speciális elemeiből egyet sem épített be. A portál leszögezte, hogy a Magyar Tornaszövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság Balázst hozsannázó beszámolói nélkülözik a higgadt racionalitást, majd azzal fejezte be az összegzést, hogy „az olimpiai aranyérem önmagában nem bizonyíték semmire”.

Vizsgálatot sürget a WADA (Doppingellenes Világügynökség) végrehajtó bizottsága, miután az olimpiai súlyemelő­torna során levett vizeletminták közül akadt egy, amelyikben semmilyen tiltott szert sem találtak. „Úgy gondoljuk, sérül a fair play szelleme, ha valaki tisztán versenyez ebben a sportágban” – jelentette ki újságírói kérdésre Witold Banka, az ügynökség vezetője. A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség ugyan kommentálta az ügyet, de mondandója nem hallatszott tisztán, miután elnyomta a vezérkari szobában pörgő bankjegyszámoló gépek zaja.

Telkiben meg kellett ismételni az összes utánpótlás-válogatott csapatfotózását, mivel a fiatalok hajzseléjét beszállító cég logója nem a megfelelő formátumban jelent meg a játékosok által viselt szerelésen. Mint az MLSZ egyik illetékese elárulta, a tizenéves labdarúgóknál olyan mennyiségben van szükség hajfikszálóra, hogy a szövetség hosszú távú szerződést kötött egy partnerrel, amelynek értéke meghaladja a Mollal és az OTP-vel futó megállapodások értékét, így ezen embléma a mezeken közvetlenül a címer mellett kapott helyet.

Kiütéssel győzött a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöki posztjáért folyó versenyben a civilben az üzbég–orosz határon lebonyolított heroincsempészetet irányító Konsztantyin Lebukov, aki az elmúlt négyéves ciklusban a nemzetközi testület korrupcióellenes albizottságát elnökölte körülbelül negyvenszázalékos nyereséggel – legalábbis erről tanúskodik a közgyűlésen bemutatott zárszámadás, amelyet a MegKen&Ericsson könyvvizsgáló cég készített. Megfigyelők szerint Lebukov kiütéses sikerében az új elnök arcán a megszólalásig valósághű feketehimlő megjelenése játszotta a főszerepet, amelynek láttán az egyébként is elkötelezett küldöttek inkább rá szavaztak, csak hogy mielőbb elhagyhassák az esemény helyszínét, az ötvenemeletes Hotel Hátasztán tetőteraszát, melynek széléről a közgyűlés idejére eltávolították a korlátokat.

A Ferrari csapatánál uralkodó kaotikus állapotok az idény végén újabb nem várt fordulatot hoztak: Sebastian Vettel bejelentette, hogy családjával meglepetésszerű gyermekáldás elé néz. „Sajnos túl nagy az összevisszaság, nincsenek egyértelmű viszonyok, a teamen belüli kommunikációs csatornák totálisan szétzilálódtak, ennek köszönhető, hogy hamarosan eggyel többen leszünk – ecsetelte a német pilóta. – Csakis így fordulhatott elő, ugyanis rossz gumit kaptam.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik