Universiade: hivatalos a magyar rendezési szándék 2019-re

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.08. 11:35
Magyarország hivatalosan is jelezte rendezési szándékát a 2019-es universiadéra. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) hétfői tájékoztatása szerint a szervezet az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportállamtitkárságával egyeztetve átutalta a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) számlájára a pályázat díját.

A kormány a részletek kiértékelése alapján dönt arról, hogy Budapest benyújtja-e pályázatát, amelynek leadási határideje szeptember 14. A helyszínről november 9-én döntenek Lausanne-ban, a FISU végrehajtó bizottságának ülésén.

A hat év múlva sorra kerülő seregszemle lebonyolítására vonatkozó szándékot eddig három város jelezte: Baki, Brazíliaváros és Budapest.

Magyarország eddigi mérlege az universiadékon 118 arany-, 93 ezüst- és 102 bronzérem. A várhatóan 160 fős magyar küldöttség idén Kazanyban 21 sportágban – a csapatsportok közül férfi és női vízilabdában, valamint női kosárlabdában – lesz érdekelt július 6. és 17. között. A legutóbbi, 2011-es sencseni játékokról a magyar küldöttség hat arany-, egy ezüst- és négy bronzéremmel tért haza, az úszó Cseh László három aranyérmet nyert.

Magyarország 1935-ben és 1954-ben főiskolás világjátékoknak, 1965-ben pedig universiadénak adott otthont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik