UFC: Most én leszek a vadász – Adesanya a brutális TKO után

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.11.14. 10:25
null
Israel Adesanya (jobbra) vert helyzetben Alex Pereira ellen (Fotó: AFP)
A nigériai-új-zélandi Israel Adesanya vasárnap annak ellenére optimista hangulatban értékelt a UFC 281-es gáláját követően, hogy megrendítő pofonok után TKO-val elveszítette a szervezet középsúlyú MMA világbajnoki övét a brazil Alex Pereirával szemben, akitől korábban, még a kick-box pályafutása alatt is kikapott már két alkalommal.

Israel Adesanya kick-box-pályafutása 2010 és 2017 között tartott, ezalatt 85 meccsből 75-öt nyert meg, ötször kapott ki, ebből kétszer (2016-ban és 2017-ben) a brazil Alex Perierától, akitől vasárnap MMA-ban is vereséget szenvedett. Ráadásul ugyanúgy kiütéssel, mint legutóbbi, 2017-es találkozásuk alkalmával, akkor padlót is fogott, most a mérkőzésvezető léptette le.

„Hálás vagyok. Micsoda élet, micsoda pillanatok, őrület, nem igaz? Ugyanaz a történet, mint legutóbb – kezdte az Alex Pereira elleni újabb vereség utáni sajtótájékoztatóját Israel Adesanya, aki később a Twitter-oldalán is arról posztolt, mennyire szereti ezt a sportot, ezt a „játékot”. A sajtótájékoztatón azt is megemlítette, felőle folytatódhatott volna a meccs – Rendben voltam, tiszta voltam az ütések után is. Lehet, hogy a szemeim forogtak egy kicsit, de tiszta voltam, ezt mondtam a bírónak is, de ez van, megtörténik az ilyesmi. Hálás vagyok és büszke a csapatomra.”

Adesanya azt is kifejtette a meccs után, hogy a részéről, a három vereség ellenére nincs lezárva a Pereira elleni háború.

„Újra nyertél egy csatát, de a háború folytatódik. Most te leszel a vad, én a vadász, a játéknak nincs vége” – fogalmazott Adesanya a Twiteren azok után, hogy elveszítette középsúlyú világbajnoki övét.

Adesanyának MMA-ban, 2012 óta a 25. meccsén ez volt a második veresége, viszont a saját súlycsoportjában először kapott ki, korábban egy súlycsoporttal feljebb, félnehézsúlyban maradta alul Jan Blachowicz ellen, 2021-ben.

A 35 éves Pereira később váltott MMA-ra, a UFC-ben a hétvégi csak a negyedik meccse volt, de még veretlen a szervezet égisze alatt, és a tegnapi győzelem után már az a kérdés, ki lehet a következő ellenfele a UFC klasszisai közül, na meg, hogy lesz-e még egy meccse Adesanyával…

ADESANYA–PEREIRA, 2022

ADESANYA MECCS UTÁNI ÉRTÉKELÉSE

ADESANYA–PEREIRA, 2017

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik