UFC: Miocic újra legyőzte Cormier-t, aki ezután visszavonult

Vágólapra másolva!
2020.08.16. 09:36
null
Stipe Miocic (balra) legyőzte Daniel Cormier-t, így az UFC nehézsúlyú bajnoka maradt (Fotó: Getty Images)
A címvédő amerikai Stipe Miocic maradt az UFC nehézsúlyú bajnoka, miután szombat éjjel egyhangú pontozással legyőzte Daniel Cormier-t, aki ezt követően bejelentette visszavonulását.

A két bunyós első összecsapását 2018-ban Cormier, 2019-ben Miocic nyerte meg, így a mostani mérkőzésre sokan úgy tekintettek, hogy majd kiderül, ki minden idők legnagyszerűbb nehézsúlyú MMA-harcosa.

A címvédő Miocic a kezdeti nehézségek után a harmadik menettől egyre többször eltalálta Cormier-t, akivel oda-vissza szemen bökték egymást. Cormier járt rosszabbul, a bal szeme bevérzett, és elmondása szerint nem is látott vele. Ám nem adta fel, a végsőkig kitartott, de Miocic fölényével nem tudott mit kezdeni, mindhárom pontozóbíró a címvédőt hozta ki győztesnek.

Cormier a meccs után elmondta, a vereség tízéves karrierének lezárását jelenti.

„Két nagy meccsem volt az elmúlt időben, mindkettőn vesztettem, nehéz ezt megélni. Túl fogok lendülni rajta. Ugyanakkor csak a címmérkőzések érdekelnek, és elképzelhetetlennek tartom, hogy újabb lehetőséget kapjak. Ezt azt jelenti, hogy ennyi volt. Szép volt, hosszú volt, ez volt az utolsó csatám a nehézsúlyú bajnoki címért, és bár kikaptam, nem vallottam kudarcot” – mondta Cormier.

Miocicnak más tervei vannak. Bár a nyár hátralévő részét gyógyulással és pihenéssel tervezi tölteni, várja az újabb kihívást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik