Triatlon-vk: tíz magyar jutott döntőbe Tiszaújvárosban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.09. 21:22
A magyar színeket két nő és nyolc férfi képviselheti a vasárnapi, harminc-harminc tagú fináléban a tiszaújvárosi triatlon világkupán.

A szombati két női és három férfi előfutamból Bragmayer Zsanett, Sárszegi Noémi, illetve Vanek Ákos, Király István, Dévay Márk, Bicsák Bence, ifj. Faldum Gábor, Tóth Tamás, Tarnai László és Czigány András jutott a döntőbe. A versenyzőknek 750 méter úszást, 20 km kerékpározást és 5 km futást kellett teljesíteniük.

A nőknél egyik magyar olimpikon sem állt rajthoz, mivel Kovács Zsófia Baszkföldön edzőtáborozik, míg Vanek Margit arcüreggyulladással küzd. Távollétükben is akadt azonban jó hazai teljesítmény: az egyaránt a húszfős második futamban szerepelt Bragmayer és Sárszegi továbbjutott, előbbi 11. helyen, utóbbi 15. pozícióból idejének köszönhetően.

A férfiaknál rajthoz állt a két riói olimpikon, azaz ifj. Faldum és Tóth, mindketten a harmadik futamban indultak és a záró számban már végig élen haladva, rendkívül magabiztosan harcolták ki a továbbjutásukat, ahogyan Tarnai is tette. Ebből a futamból a tizedik helyezett Czigány András idővel lett finalista.

Az első futamból Vanek nyolcadik, az óriásit hajrázó Király kilencedik helyével érdemelte ki a döntőt, a másodikból pedig Dévay Márk negyedikként, Bicsák Bence pedig nyolcadikként került a legjobbak közé.

Vasárnap a nők döntőjét 15.45-től, a férfiakét 17.10-től rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik