Triatlon-vb: Bicsák Bence harmadik lett Abu-Dzabiban

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.05. 13:48
null
Bicsák Bence harmadik lett Abu-Dzabiban (Mirkó István, archív)
Legjobb magyarként Bicsák Bence a harmadik helyen végzett a triatlonosok világbajnoki sorozatának pénteki versenyén, Abu-Dzabiban – közölte az MTI.

 

A tokiói olimpián hetedik Bicsák – a viadal honlapja alapján – 52:29 perc alatt teljesítette a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 kilométer futásból álló sprinttávot. A 26 éves triatlonos elsősorban a futás során nyújtott kiemelkedő teljesítményt, azt megelőzően kerékpározásban zárkózott fel az élbolyra, majd erejét remekül beosztva – a hajrában még a második helyért is versenyezve – zárt dobogós pozícióban.

A többi magyar közül Faldum Gábor a 10., Dévay Márk a 11., Lehmann Csongor a 18., Tóth Tamás a 26. helyen fejezte be a versenyt, melyet a belga Jelle Geens nyert meg.

Pénteken még a nők is versenyeznek a Formula–1-es Abu-Dzabi Nagydíjnak is otthont adó létesítményben kialakított pályán.

A nőknél egy magyar induló volt, a viadal eredményközlője szerint Bragmayer Zsanett a kerékpározás második körében feladta a küzdelmet.

A járványhelyzet még idén sem tette lehetővé, hogy a sportágban teljes nemzetközi programot rendezzenek, több viadal elmaradt, más pedig őszre csúszott. Miután a vb-sorozat augusztusban lezárult, az őszi futamok eredményei már a 2022-es sorozatba számítanak. Abu-Dzabi előtt szeptember közepén Hamburgban volt vb-verseny, a pontgyűjtés viszont csak május közepén, a megszokott jokohamai helyszínen folytatódik. A vb-sorozatot lezáró döntő helyszíne ugyancsak Abu-Dzabi lesz, amelyre a nemzetközi szövetség (WT) tervezett jövő évi naptárában még nem adott meg végleges időpontot.

TRIATLON-VB
FÉRFIAK

1. Jelle Geens (belga) 52:21 perc
2. Vincent Luis (francia) 52:26
3. BICSÁK BENCE 52:29

10. Faldum Gábor 53:04
11. Dévay Márk 53:16

18. Lehmann Csongor 53:44

26. Tóth Tamás 54:20

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik