Triatlon: brit győzelem a nőknél Tiszaújvárosban

Vágólapra másolva!
2018.07.08. 18:51
null
A férfiak versenyét elmosta a jégeső (Fotó: Dömötör Csaba)
A 2020-as tokiói olimpia májusban indult kvalifikációs sorozatának részét képező 22. ITU Triatlon Világkupa vasárnapi női döntőjében Sophie Coldwell révén brit siker született. A mieink közül Bragmayer Zsanett a 10., Kovács Zsófia a 20. lett.

A szombati hírekkel ellentétben három magyar helyett két hazai női versenyző vehetett részt a fináléban. A szombaton, saját közép-döntős futamában elért ideje alapján Vanek Margit még szerepelt a döntő résztvevőinek listáján.

A FÉRFIDÖNTŐT ELMOSTA A JÉGESŐ
Jégeső miatt félbeszakadt a férfiak döntője, és a versenybíróság döntése értelmében a viadalt nem folytatják. A szervezők szerint a pálya balesetveszélyessé vált, és a rendőrség is figyelmeztette őket, hogy a nézők sincsenek biztonságban.
A junior Európa-kupában a férfiaknál Karai Levente révén magyar siker született.

Varga Béla vezető versenybíró kérésére estére felülvizsgálták az egyes futamok eredménylistáit, s kiderült, hogy sajnos négyen is jobb időt teljesítettek riói olimpikonunknál, aki így ezúttal lemaradt a legjobb 30 csatájáról.

A verseny nem is indulhatott volna jobban, hiszen a tiszaújvárosi Dísztóban megrendezett 750 méteres úszásban U23-as Eb-bronzérmesünk, Bragmayer Zsanett „iskolázta” le a 30 fős mezőnyt. Az Eb-bronzérmes Kovács Zsófia a 23. helyen, 48 mp hátrányban volt a verseny ezen szakaszában.

A kerékpározás során Kovács hét társával együtt vétlen bukásba keveredett, így nagyon lemaradt.

A futásban a britek U23-as vb-bronzérmese, Sophie Coldwell a harmadik körre már 12 másodperces előnyt szerzett, s mivel a többiek nem tudtak újítani, ő érkezett meg elsőként a célba.

Az ezüst Santosé lett, míg a bronz az amerikai Chelsea Burns tulajdonába került. A legjobb magyar a 10. helyen célba érkező Bragmayer Zsanett lett, Kovács Zsófia huszadikként ért célba.

Eredmények, nők (750 m úszás, 20 km, 5 km futás): 1. Sophie Coldwell (brit) 59:02 perc, 2. Melanie Santos (portugál) 59:18, 3. Chelsea Burns (amerikai) 59:28, …10. Bragmayer Zsanett (magyar) 1:00:02 óra, …20. Kovács Zsófia (magyar) 1:02:25.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik