Torna vk: Makra három szeren döntős, Berki lovon finalista

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.14. 22:11
Makra Noémi három szeren jutott a legjobb nyolcat felvonultató fináléba, míg Berki Krisztián a szám olimpiai bajnokaként lólengésben lett döntős a cottbusi torna világkupaversenyen.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Berki kiváló gyakorlatot mutatott be a lólengés selejtezőjében, így 15.600 pontjával első helyen került a szombati fináléba. Kovács István vezetőedző elmondása alapján mindössze egy kisebb lábterpesztése volt a 28 éves tornásznak, aki a 6.7-es kiinduló pontú gyakorlatát adta elő a csütörtöki selejtezőben, de a zsűri 6.8-as kiinduló pontúnak értékelte. A tréner hozzátette, az edzésen már megy a 7-es kiinduló pontú gyakorlat is Berkinek, de a tervek szerint a döntőben is a selejtezőbeli produkciót mutatja be.

Makra Noémi csütörtökön ugrásban 13.883 ponttal harmadikként, míg felemás korláton egy kisebb hibája ellenére 14,100 ponttal negyedikként lett döntős, pénteken pedig gerendán 13.733 ponttal az ötödik helyen került a fináléba.

A többi magyar nem járt sikerrel a csütörtökön és pénteken rendezett selejtezőben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik