Torna: mégsem vonul vissza a 46 éves üzbég legenda

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.02. 13:19
null
Oksana Chusovitina Tokióban a 14. lett ugrásban (Fotó: AFP)
Címkék
Sokadik visszavonulását is meggondolta és 46 évesen tovább versenyez az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Oksana Chusovitina üzbég tornász, aki az idei, tokióival együtt már nyolc nyári olimpián indult – írja az MTI.


A japán fővárosban, ahol 14. lett ugrásban, július végén jelentette be, hogy felhagy a tornával, most azonban az Instagram-oldalán azt tudatta, hogy mégis folytatja a pályafutását.

„Mindenkinek el akarom mondani: úgy döntöttem, hogy felkészülök a 2022-es Ázsiai Játékokra. Egyszerűen nem tudom befejezni a karrieremet úgy, hogy ne szerezzek még érmet Üzbegisztánnak” – írta.

A pályafutása során a Szovjetunió és Németország színeiben is indult Chusovitina első világbajnokságán, 1991-ben rögtön három érmet nyert, s kollekciójában a legértékesebb medáliák sorában egy olimpiai, három világbajnoki és egy Európa-bajnoki arany szerepel. Van ötkarikás ezüstje is, a vb-kről négy második és négy harmadik helye, Eb-ken pedig kétszer állt a dobogó második és egyszer a harmadik fokán. Szülőhazája reprezentánsaként az Ázsia-bajnokságokon három ezüstöt és egy bronzot gyűjtött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik