Torna Eb: Honti Kitti 22. egyéni összetettben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.17. 17:56
Honti Kitti 22. helyen végzett egyéni összetettben a montpellier-i tornász Európa-bajnokságon. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a pályafutása első felnőtt kontinensviadalán szereplő versenyző a 24 tornászt felvonultató pénteki döntőben összességében jól szerepelt, még azzal együtt is, hogy gerendán hibázott.

Ugrására 13.266, felemáskorlát-bemutatójára pedig 12.733 pontot kapott. Gerendán több kisebb megingása volt és a végén a leugrást elrontotta, így produkciója 11.566 pontot ért. Talajon az utolsó ugrássor előtt fájlalta lábát, melyet a csütörtöki edzésen bevert a gerendába, de végül szépen fejezte be gyakorlatát, melyet 12.600 ponttal jutalmaztak a bírók.

„Összességében elégedett vagyok Honti Kittivel, élete első felnőtt Európa-bajnokságán szerepelt és a selejtezőhöz képest két helyet lépett előre” – összegzett Draskóczy Imre szövetségi kapitány.

„Makra Noémitől vártunk felemáskorláton döntőt, de az első elemben hibázott, így tudtuk, hogy nem lesz meg a finálé, mivel nagyon sűrű a mezőny. Dévai Boglárka új ugrással készült, de ezt csak a következő világversenyen mutatja be” – utalt vissza a szerdai selejtezőre a szakvezető, aki szerint összességében jól szerepelt a női csapat.

A magyarok közül szombaton Hidvégi Vid a lólengés döntőjében szerepel majd.

TORNA EB
NŐI EGYÉNI ÖSSZETETT

1. Giulia Steingruber (Svájc) 57.873 pont
2. Marija Harenkova (Oroszország) 57.132
3. Elissa Downie (Nagy-Britannia) 56.623
... 22. Honti Kitti 50.165

FÉRFI EGYÉNI ÖSSZETETT
1. Oleg Vernyajev (Ukrajna) 89.582 pont
2. David Beljavszkij (Oroszország) 88.131
3. David Purvis (Nagy-Britannia) 87.423

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik