Torna: az oroszok miatt „költözik” a nemzetközi szövetség kongresszusa

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.28. 12:02
Mégsem Norvégiában lesz a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) októberi kongresszusa, hogy Oroszország és Fehéroroszország képviselői is részt vehessenek rajta – írja az MTI.

A FIG közleménye szerint a norvég szövetség visszalépett a rendezéstől, mert meg kell felelnie az olimpiai és paralimpiai bizottság, valamint a kulturális és esélyegyenlőségi minisztérium ajánlásainak, miszerint egyetlen tisztségviselőt vagy küldöttet sem fogadhat Oroszországból vagy Fehéroroszországból az ukrajnai háború miatt.

A nemzetközi szövetség – amely most új házigazdát keres a kongresszusnak – márciusban eltiltotta az orosz és a fehérorosz tornászokat a versenyektől, de a tisztségviselőket nem függesztette fel. A FIG egyik alelnöke fehérorosz, egyik igazgatósági tagja orosz, és mindkét országnak vannak képviselői különböző fontos bizottságokban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik