Torna: 2021-től felforgatják a világbajnokságokat

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2019.05.04. 23:57
null
Ugrás az ismeretlenbe: a 2021-es rg-világbajnokságon lesz először zárt rendszerű egy vb (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) szentpétervári tanácsülésén határozatot hozott a világbajnokságok rendszerének radikális megváltoztatásáról. A változások a szertornát és a ritmikus gimnasztikát érintik.

A két legnépszerűbb tornaszakág világbajnokságai eddig nyílt rendszerűek voltak: nem volt kvalifikáció, a szövetségek egyszerűen benevezték legjobbjaikat a versenyre a FIG megszabta létszámkorlátokhoz alkalmazkodva. A mezőny azonban egyre duzzadt és duzzadt, ezzel pedig együtt járt az is, hogy a világbajnokságok lebonyolítása óriási terhet rótt (anyagilag is) a rendezőkre, a nagyon hosszú versenynapok pedig sem a közönségnek, sem a médiának (elsősorban a televízióknak) nem voltak ideálisak, nem beszélve a bírókról és rendezőkről.

Vatanabe Morinari, a FIG japán elnöke már tavaly év végén jelezte, hogy változtatás szükséges, mert egyre kevesebb olyan szövetség van, mely versenyrendezésre jelentkezik, és ez súlyos problémát jelent. Megkezdődtek az egyeztetések, végül megszületett a döntés kétharmados többséggel: vége a nyílt világbajnokságok korszakának, ritmikus gimnasztikában 2021–23, szertornában 2022–23 között kipróbálnak egy új, selejtezős lebonyolítást. Az biztos, hogy a világbajnokságra a kontinensbajnokságokon keresztül vezet az út a legjobbaknak, de a pontos kvótaelosztást és létszámkorlátokat a FIG még nem tette közzé.

„A kvalifikációs rendszer elsősorban a kontinensbajnokságokra támaszkodik. A selejtezők bevezetése csökkenti az indulók létszámát, ebből pedig az is következik, hogy a versenyek rövidebbek és attraktívabbak lesznek”tudatta közleményében a FIG, mely elfogadta a 2024-es olimpiai kvalifikációs rendszert is ötkarikás szakágai (torna, ritmikus gimnasztika, gumiasztal) esetében. A szertornával kapcsolatban fontos döntés, hogy a csapatok létszámát négyről ismét ötre emelik (Tokióban egy csapatot csak négy tornász alkothat). A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak még rá kell bólintania erre a változtatásra.

A FIG odaítélte a 2023-as világbajnokságok rendezési jogát is: ebben az évben a torna-világbajnokságot a belgiumi Antwerpen, a ritmikusgimnasztika-világbajnokságot a spanyolországi Valencia, míg a gumiasztal-világbajnokságot az angol Birmingham láthatja vendégül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik