Tömegsport: 102 éves hölgy is indul a tánc világnapján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.19. 16:00
Tömegsport szenior kategóriában állítanának fel Guinness-rekordot április 29-én Óbudán.

A No.1 Mini és Motoros Team Sportegyesület – amely a Magyar Táncsport Szövetség támogatásával szervezi az eseményt – tájékoztatása szerint a tánc világnapján 11 órakor sorra kerülő rekordkísérletben a 35 évnél idősebbek vehetnek részt, a csúcsot az életkorok összege adja majd.

 

Hivatalosan a rekordkísérlet célja: a legnagyobb létszámú szenior korosztályba sorolható párok által bemutatott közös tánc hazai csúcsának felállítása. A feltétel, hogy a páros idősebb tagja az adott naptári évben töltse be legalább 35. életévét, a páros másik tagja legyen legalább 30 éves.

Tánctudás nem szükséges, azonban a kísérlet legalább 5 perces ideje alatt valamennyi résztvevőnek együtt kell táncolnia. A rendezők várakozása szerint 100 ezer év körüli csúcsot érthetnek el.

A legidősebb táncos egy 102 éves hölgy lesz.

A zenét a tánchoz a Retro Disco Társulat szolgáltatja, s a rekordkísérlethez egész napos zenés és családi programok is társulnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik