Tollaslabda: Sárosi Laura október végén térhet vissza

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.06. 15:18
null
Sárosi Laura valószínűleg október 30-án lép újra pályára téthelyzetben (Fotó: Laufer László)
Október végén versenyezhet újra a tollaslabdázó Sárosi Laura, aki a tokiói olimpián a második mérkőzése előtt visszalépett részleges Achilles-ín-szakadás miatt – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

„Sporttörténelmet írhattam volna, mert én lehettem volna az első magyar tollaslabdázó, aki meccset nyer olimpián – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának. – Így mentem ki a második olimpiámra, de nem sikerült, amit nem könnyű feldolgozni. A sérülésem javulgat, gyógytornázok, végzem a rehabilitációt, napi egy edzést nagyjából már bír a lábam, de még nem az igazi.”

A 28 éves sportoló elmondta, október 30-án lesz egy csapatbajnoki forduló, amelyen párosban valószínűleg elindul, mert az nem annyira megterhelő, mint az egyes.

„Decemberben Spanyolországban világbajnokság lesz, azon a jelenlegi állás alapján alanyi jogon indulhatnék, az első vb-men. Nem célom kimondottan, hogy ott legyek, inkább arra koncentrálok, hogy minél gyorsabban felépüljek. A távolabbi jövőmről is csak ezután döntök” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik