Tokió 2020: márciusban folytatódnak a tesztversenyek

Vágólapra másolva!
2020.11.10. 10:07
null
Fotó: Tumbász Hédi
Márciusban folytatódnak a jövő nyárra halasztott tokiói olimpia tesztversenyei. Nakamura Hidemasza, a szervezőbizottság egyik vezetője keddi online sajtótájékoztatóján elmondta, a vasárnap rendezett nemzetközi tornaverseny sikere ösztönzőleg hatott az előkészületekre – írja az MTI.

 

A tornászok tesztversenyén az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és a házigazda Japán sportolói mérték össze tudásukat több ezer néző jelenlétében. A külföldi küldöttségek az érkezésük után néhány napra karanténba kerültek, turisztikai célból senki sem hagyhatta el a szállodát, mindenkit mindennap teszteltek, és jelen tudásunk szerint egyetlen koronavírusos fertőzés sem történt.

Hidemasza közölte: a tesztesemények márciusban folytatódnak, azt viszont egyelőre nem tudják, hogy tavasszal is fogadhatnak-e külföldi sportolókat, a koronavírus-helyzet kezelését a japán kormánnyal és a tokiói városvezetéssel közösen vitatják majd meg.

A 2021. július 23. és augusztus 8. között sorra kerülő tokiói olimpián várhatóan 206 országból mintegy 11 ezer sportoló, illetve több tízezer hivatalos személy – sportvezetők, versenybírók, edzők –, újságírók, a műsorszolgáltatók technikai személyzete, szponzorok és VIP-vendégek vesznek részt.

A szervezők eddig mintegy 12.6 milliárd dollárt költöttek az ötkarikás játékok előkészületeire, és a halasztás további 2-3 milliárd dolláros kiadással jár. Az Oxfordi Egyetem tanulmánya szerint ez az eddigi legköltségesebb nyári olimpia.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik