Tokió 2020: Az egész világ azért szorít, hogy legyen olimpia – Szijjártó

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.03.09. 12:16
null
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar sportolók részvételéhez szükséges előkészületeket már megtették (Fotó: Szijjártó Péter/Facebook)
„Az egész világ szorít azért, hogy legyen olimpia, még ha egy esztendő késéssel is” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán megosztott videóban, miután találkozott Japánban Marukava Tamajóval, az olimpiáért felelős miniszterrel – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

„Miniszterasszony azt mondta, hogy ők úgy készülnek, hogy lesz olimpia; 136 nap van a reménybeli megnyitóünnepségig” – fogalmazott a politikus.

Szijjártó Péter fontos kérdésnek nevezte, hogy lehetnek-e nézők az eseményeken, és ha igen, lehetnek-e külföldiek. Erről még márciusban döntés születhet, míg áprilisban dönthetik el, hogy a sportlétesítményeket milyen kapacitás mellett vehetik igénybe a nézők. Hozzátette, a koronavírus-járvány idején a legfontosabb az emberi életek és az egészség megvédése – írja az MTI.

„Ami biztos, hogy az ideérkező sportolóknak nagyon komoly tesztelési kötelezettségeik lesznek. A jelenlegi elképzelések szerint nem követelik majd meg a beoltottságot a sportolóktól, bár itt már tudtak arról, hogy a mi sportolóink be lesznek oltva” – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

A videóban elmondta, a sportolóknak szigorú „viselkedési szabályoknak” kell megfelelniük, például korlátozzák majd, hogy milyen útvonalon és hova mehetnek a városban. Hangsúlyozta, hogy a magyar sportolók részvételéhez szükséges előkészületeket már megtették. A nagykövetség megemelt létszámban fog dolgozni az olimpia alatt – tette hozzá az MTI.

Hat japán város lesz majd a magyar sportolók házigazdája a felkészülés alatt, így ezeken a településeken tizenegy sportág képviselői edzhetnek még az olimpia előtt – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik