Tokió 2020: a sportolók csak a szükséges ideig maradhatnak az olimpiai faluban

Vágólapra másolva!
2020.11.18. 15:42
null
John Coates nem tért ki rá, hogy nézőket beengednek-e majd a versenyhelyszínekre (Fotó: AFP)
A sportolók csak a szükséges ideig maradhatnak az olimpiai faluban a jövő évre halasztott tokiói játékok alatt.

 

John Coates, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs testületének elnöke szerdán közölte, hogy a NOB szakít az erre vonatkozó hagyományokkal.

„A résztvevők nem maradhatnak végig a faluban, hanem egy-két nappal azután távoznak, hogy véget ért a versenyük. Ha tovább ott tartózkodnának, az problémákhoz vezetne” – jelentette ki az ausztrál sportdiplomata, aki Thomas Bach NOB-elnököt kísérte el tokiói látogatására.

Coates közölte, hogy nem csökkentik az olimpikonok várhatóan 11 ezer fős létszámát.

„Az olimpiai falunak kell lennie Tokió legbiztonságosabb helyének” – hangsúlyozta.

A NOB-küldöttség háromnapos vizitje során nem hangzottak el konkrétumok a koronavírus-ellenes intézkedésekről, mint ahogy arról sem, hogy nézőket beengednek-e majd a versenyhelyszínekre.

Thomas Bach és Szuga Josihide japán miniszterelnök hétfőn Tokióban bejelentette, hogy az idénről jövő nyárra halasztott olimpiai és paralimpiai játékokat mindenképpen megtartják a japán fővárosban. Előbbire július 23. és augusztus 8. között kerül sor, a paralimpia pedig augusztus 24-től szeptember 5-ig tart majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik