Teke: Kiss Norbert bronzzal zárta a WTC utolsó állomását

Vágólapra másolva!
2012.12.16. 10:13
Kiss Norbert a World Tour Classic (WTC) idei utolsó állomásán is érmet szerzett. A szegediek világklasszis tekézője a sorozat utolsó versenyén, az ausztriai Ritzingben bronzérmes lett.
A világbajnok így elmondhatja magáról, hogy a WTC mindhárom viadalán dobogóra állhatott. A világ legjobb tekézőit felvonultató World Tour Classic első két állomását (Varasd és Zalaegerszeg) ugyanis megnyerte. Kissnek amúgy is bejött a 2012-es év, hiszen – többek között – sprint kategóriában világbajnoki aranyérmet szerzett a lengyelországi Lesznóban, itthon pedig ő lett a tekézőknél az Év Férfi Sportolója.Az ausztriai versenyen a szerb Zavarkó Vilmos lett az első, miután a döntőben – hirtelen halál után – legyőzte a szlovák Ondrej Kyselicát. Kiss szerint a sorsolás nem volt számára kedvező Ritzingben.„Már az elődöntőben összekerültem Zavarkóval, és a sors úgy hozta, hogy most ő nyert, így döntőzhetett. Kimerítő volt ez az év, de természetesen kipihenem magam, és a következő WTC-viadalon ismét indulok” – mondta Kiss.A pénzdíjas sorozatot 2013-ban hölgyek számára írják ki, a férfiak legközelebb 2014-ben guríthatnak WTC-versenyen. Kissnek addig természetesen lesz alkalma világversenyen bizonyítania, hiszen a sportág csapat-világbajnokságát jövőre Zalaegerszegen rendezik meg, valamint együttese, a Szegedi TE már januárban megkezdi a küzdelmeket a Bajnokok Ligájában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik