Teke: elmarad a világbajnokság, a vk és az Európa-kupa is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.14. 17:33
Címkék
Idén nem rendeznek nemzetközi eseményeket, versenyeket a sportágban a világjárvány miatt – számolt be róla a Nemzeti Versenysportszövetség a Nemzetközi Tekeszövetségre hivatkozva.

A Nemzeti Versenysportszövetség hétfői tájékoztatása szerint a Nemzetközi Tekeszövetség (WNBA-NBC) döntése alapján – a koronavírus-járvány miatt – először elmaradt az augusztus utolsó hétvégéjére tervezett Nemzetközi Konferencia, majd a lengyelországi világbajnokságot, valamint a csapatkupákat törölték, így idén Világkupa, Európa Kupa és NBC Kupa sem lesz.

„Szövetségünk természetesen sajnálattal figyelte az eseményeket, azonban azt gondoljuk, hogy az egészségünk megóvása a legfontosabb, amelynek érdekében megfelelő döntést hozott a nemzetközi szövetség” – értékelt Bátor Gábor, a magyar szövetség főtitkára.

A sportvezető hozzátette, a higiéniai és a járványügyi szabályok betartása mellett a hétvégén elindult a 2020/21-es nemzeti csapatbajnokság.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik