TE: digitális világfórumot rendez Budapest az egyetemi sportról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 13:34
null
Budapest rendezi szerdától a Nemzetközi Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség háromnapos digitális világfórumát (Fotó: Tumbász Hédi – a kép illusztráció)
Budapest rendezi szerdától a Nemzetközi Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (FISU) háromnapos digitális világfórumát.

 

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora a hétfői sajtótájékoztatón közölte, hogy a fórumba 100 országból több mint 1200-an fognak bekapcsolódni.

„Ez ötször annyi, mint amennyi az eddigi legnagyobb érdeklődésű offline rendezvény résztvevőinek száma volt” – hangsúlyozta a rektor.

Hozzátette, a járvány miatt kialakult helyzetben a sport, a diáksport és az olimpiai mozgalom új tartalmat és dinamikát kap, a fiatalok gondolkodásában pedig az egészségmegőrző programoknak kiemelt szerep juthat.

Verena Burk, a FISU oktatási vezetője videokapcsolaton keresztül jelentkezett be, és arról beszélt hogy kivételes helyzetben van a világszövetség, mert a koronavírus-járvány miatt a 29 idei egyetemi világbajnokságból 27-et kellett törölnie. Kiemelte: igyekeztek a hallgatók számára vonzó programokat összeállítani, közismert előadókat kértek fel, és olyan témákat válogattak össze, amelyek regionális, nemzeti vagy nemzetközi szempontból fontosak lehetnek.

Elmondása szerint mind az öt földrészről lesznek résztvevői a digitális világkonferenciának, és kiemelte, hogy olyan országok is csatlakoztak, amelyek eddig még soha. Székely Mózes, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára ismertette, hogy az esemény a FISU jövőjéről szóló vitafórum, amelynek keretében a szervezetet érintő legproblematikusabb témákat vitatják majd meg a hallgatók és az oktatók.

„A fórum nyitónapján Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke mond rövid köszöntőt” – fűzte hozzá Székely Mózes. A fő téma, a FISU öröksége és jövője mellett öt résztémát beszélnek át a résztvevők, a világszövetség új logójáról és kommunikációjáról, az egészséges campusokról, az egyetemi sport világnapjáról, az egyetemek sportrangsorának elkészítéséről, valamint a digitalizációról.

„Összesen 635 hallgató regisztrált, ez a résztvevők 52.9 százaléka, a legtöbben Peruból, Magyarországról és Ukrajnából jelezték részvételüket” – ismertette a MEFS főtitkára.

Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője elmondta, hogy a konferenciához egy magyar fejlesztő cég gondoskodik a platformról. Hangsúlyozta, egy hónapja megállapodást írtak alá a Testnevelési Egyetemmel arról, hogy az intézmény a sport területén a digitális térben is létrehozzon egy tudásközpontot, amely szerinte további fejlesztések elindításához adhat lendületet.

Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, a TE nagykövete beszámolt róla, hogy részt vett egy Budapestet a 2017-es vizes világbajnokság helyszínein keresztül népszerűsítő imázsfilm elkészítésében, amelyet az esemény honlapján tekinthetnek meg a fórum résztvevői.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik