TAFISA világkongresszus: „Egyre nagyobb az érdeklődés a szabadidősport iránt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.15. 17:36
null
Világkongresszus Magyarországon
Navracsics Tibor szerint hónapról hónapra érzékelhetően egyre nagyobb az érdeklődés a szabadidősport iránt. Az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa erről a TAFISA világkongresszusán tartott sajtótájékoztatón beszélt Budapesten.

A Pesti Vigadóban a politikus kiemelte, hogy a 2015-ös TAFISA világkongresszus remek alkalom, hogy Magyarország, illetve Budapest bemutatkozzon a szabadidősportos világnak. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a sportdiplomaták és a kongresszus résztvevői fizikai aktivitásukkal segíthetnek is. Minden egyes résztvevő rendelkezik egy egyedi QR-kóddal, amelyet terminálokon beolvasva pontokat gyűjthetnek. Ha a résztvevők közösen elérik az 500 000 pontot szombatig, akkor a Suhanj! Alapítvány 1 millió forint értékű támogatást kap.

Navracsics minden héten fut és úszik
Navracsics minden héten fut és úszik

A közhasznú szervezet sérült és fogyatékkal élő gyermekek és családjuk sportolási lehetőségeinek bővítésére alkalmat teremtő események szervezésével, a szükséges eszközök beszerzésével foglalkozik – mondta el Pogány Éda, a Coca-Cola HBC AG külkapcsolati igazgatója. Hozzátette: a sportdiplomaták így a jótékony akció mellett példát is mutatnak egyben.

Navracsics Tibor elmondta, hogy ő is rendszeresen sportol. Az Európai Bizottság sportügyi biztosa fut, kerékpározik, és minden héten legalább egy kilométert úszik.

A TAFISA a legjelentősebb nemzetközi sportszervezet, amely budapesti kongresszusán 76 ország mintegy 400 képviselőjét látja vendégül az október 18-ig tartó eseményen.

Mivel foglalkozik a TAFISA? Miért nagy dobás a kongresszus? Miért jó ez Budapestnek, Magyarországnak? Olvassa el a témáról szóló cikkünket!

A SPORT MINDENKIÉ
A világkongresszust Ju Ho Csang, a szervezet dél-koreai elnöke nyitotta meg, beszédét Nelson Mandela szavaival zárta, amellyel a TAFISA hitvallására is utalt: „a sportnak van ereje megváltoztatni a világot.”

A hivatalos csütörtöki megnyitón magyar részről felszólalt Navracsics Tibor mellett Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, Borkai Zsolt, a MOB elnöke és Czene Attila, a Magyar Szabadidősport-szövetség vezetője is, míg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szavait Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tolmácsolta.

A felszólalók mindannyian hangsúlyozták, hogy Magyarországnak a versenysport mellett a szabadidősportok szélesítésében előre kell lépnie, Szabó Tünde elmondta, hogy hazánk számára kiemelten fontos, hogy ne csak sportnemzet, hanem sportoló nemzet is legyünk. Borkai Zsolt a 2024-es olimpiára kandidáló Budapest nevében köszöntötte a vendégeket, hangsúlyozta a MOB mottóját („A sport mindenkié”) és hogy ennek elérésében milyen fontos a mindennapos testnevelés az iskolákban, mint mondta, a verseny- és szabadidősport kiszolgálja egymást, és ezt sportvezetőként mindig figyelembe kell venni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik