Sznúker-vb: Bingham 14-11-re vezet a végső szakasz előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.04. 17:50
Stuart Bingham áll győzelemre a sheffieldi sznúker-világbajnokság döntőjében. Az egyik fél 18 nyert frémjéig tartó összecsapáson az angol három játékkal vezet honfitársával Shaun Murphyvel szemben.

A vasárnapi 17 frém után Shaun Murphy 9–8-ra vezetett, ám Bingham legalább akkora önbizalommal várhatta a hétfői folytatást, mivel 8–4-es hátrányból jött fel.

A hétfő délutáni első négy játék igazolta ezt, hiszen Bingham mindet megnyerte, tehát 12–9-re fordított. Ráadásul a 20. frémben közel jár a 147-es maximum brékhez, de az utolsó, falon álló piros kifogott rajta, így 112-nél véget ért a parádés pontsorozat.

Bingham 147-es kísérlete a 20. frémben

Amilyen jól kezdte Murphy a döntőt, olyan rosszul sznúkerezett hétfő délután. A 2005-ös bajnoknak váltania kellett, hogy ne kerüljön nagy hátrányba az esti, befejező szakaszra. Ha utolérni nem is tudta riválisát, legalább a különbséget tartotta: Bingham 14–11-es vezetésével zárták a döntő harmadik felvonását.

Folytatás magyar idő szerint este 20 órakor.

SZNÚKER-VB, SHEFFIELD
DÖNTŐ (a mérkőzés az egyik fél 18 nyert frémjéig tart)
Shaun Murphy (angol, 8.)–Stuart Bingham (angol, 10.) 11–14

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik