Szilveszter: boldog új évet kívánunk az NSO minden Olvasójának!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.31. 20:44
Megint eltelt egy év, egy sporteseményekben gazdag esztendő, amelyet a Nemzeti Sport Online együtt élt át a kedves Olvasókkal. Együtt követhettük, ahogy januárban Európa-bajnok lett a női vízilabda-válogatottunk, sokunk hosszú idő után, van, aki életében először élhette át, hogy a magyar futballválogatott világversenyen szerepel – nem is akárhogy; a riói olimpián pedig összesen 15 érmet, köztük nyolc aranyat szereztek sportolóink. Hogy csak néhányat, a legfontosabbakat említsük a rendkívül gazdag magyar sport 2016-os sikerei közül.

Lassan azonban eljön a lencseevés, a szilveszteri bulik és természetesen az újévi fogadalmak ideje. Amit mi ígérhetünk, az az, hogy a Nemzeti Sport Online 2017-ben is mindent megtesz majd azért, hogy kiszolgálja a sportszerető közönséget.

Ezúton szeretnénk megköszönni az eddigi kitüntetett figyelmet, valamint boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

A Nemzeti Sport Online szerkesztősége

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik