Súlyemelő-vb: Nagy Péter pénteken emel, visszatér az orosz tékozló fiú

Vágólapra másolva!
2021.12.16. 16:12
null
Oláh Imre edző, a kanadai színekben induló Bencsik Miklós és Nagy Péter az edzőteremben (Forrás: Facebook)
Az egyetlen magyar, Nagy Péter pénteken, az utolsó napon versenyez, és hat év után visszatér a 2015-ben négy évre eltiltott orosz Alekszej Lovcsev. A 109 kilósok között kettős üzbég siker született.

Már csak egy nap, és magyar idő szerint péntek reggel pódiumra lép a taskenti világbajnokság egyetlen magyarja, az országot a legutóbbi három olimpián is egyedül képviselő Nagy Péter. Más kérdés, ha valaki a hazai szövetség honlapján tájékozódik (legutóbb délután 3-kor), azt sem tudja meg, hogy már tíz napja döngetik a vasat a földgolyó erős emberei, így aztán arról sem kap tájékoztatást, hogy a Szegedi Lelkesedés emelője, a sportág magyar zászlótartója hétfő reggel repült el edzőjével, Oláh Imrével az üzbég fővárosba (a szövetségi kapitány Haragos Attila nem utazott el).

Téves dallam, mérges irániak
Iránban felháborodást keltett, hogy nem az iszlám köztársaság himnuszát játszották el a 102 kg-ban aranyérmes Raszul Motamedi tiszteletére. A hírügynökségi beszámolók szerint miközben az iráni emelő a győzelmi dobogó tetején állt a szerda esti eredményhirdetéskor, egy olyan dallam csendült fel, amelyet még a perzsa sah rendszerét megdöntő 1979-es iszlám forradalom előtt használtak az országban. A tévedést észlelve az iráni állami televízió taskenti élő adását azonnal leállították.

Újságunk hat nappal ezelőtt készített interjút Nagy Péterrel, aki elmondta, hogy az olimpián hetedik helyet érő teljesítményével, a 396 kilóval ezúttal is elégedett lenne. Célja a Taskentben eltöltött három nap után sem módosult.

A szállás ugyan nem a legtökéletesebb – kicsit kényelmetlenek az ágyak –, de nincs vele nagyobb baj – számolt be a 192 centi magas, augusztusban Tokióban 160.30 kilóval mérlegelő sportoló. – Az ételekért eddig nem voltam oda, igaz, a szerdai vacsorára már javult a helyzet, egész finom volt – persze éhen nem maradok. Az edzések jól mentek, szerda és ma reggel a verseny időpontjában edzhettünk, bizakodó vagyok. Az olimpiai teljesítményemmel boldog leszek, végezhetek vele a tizenötödik helyen, vagy közel a tízhez is. Ami tény, az egyik legnépesebb mezőny az ólomsúlyban gyűlt össze, huszonkilencen neveztek.”

A B-csoportban magyar idő szerint péntek reggel 6 órától versenyző Nagy Péter együtt edzett az első világbajnokságán induló magyar származású Bencsik Miklóssal, aki Kanada színeit képviseli. A C-csoportba beosztott 32 éves Bencsik elmondta neki, hogy már tíz éve követi a pályafutását, Nagy Péter pedig a találkozás örömére megajándékozta egy magyar válogatott pólóval.

Rég nem látott ásszal, egy tékozló fiúval is bővül az ólomsúly mezőnye…

A 2015-ös világbajnokságot óriási világcsúccsal, 475 kilóval megnyerő, ám eredményétől 2015 decemberében megfosztott, négy évre eltiltott Alekszej Lovcsev hat év kihagyást követően tűnik fel a nemzetközi porondon. A 32 éves orosz a negyedik legerősebb eredménnyel (440 kg) nevezett.

A csütörtöki program első felvonása a férfi 109 kilósok csatája volt, és kettős hazai siker született. A tokiói olimpiát megnyerő, ezúttal 433 kilót teljesítő üzbég Akbar Djuraev csupán két kilóval maradt el Szimon Martiroszjan 2018-ban felállított 435 kilós világrekordjától. Az örménynek a harmadik hely jutott Taskentben.

SÚLYEMELÉS
VILÁGBAJNOKSÁG (Taskent)
Férfiak, 109 kg (21 induló)

1. Akbar Djuraev (Üzbegisztán) 433 (195, 238), 2. Ruslan Nurudinov (Üzbegisztán) 421 (185, 236), 3. Szimon Martiroszjan (Örményország) 416 (188, 228)
Szakítás

1. Djuraev 195, 2. Martiroszjan 188, 3. Nurudinov 185
Lökés

1. Djuraev 238, 2. Nurudinov 236, 3. Martiroszjan 228

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik