Súlyemelés: Ursula Papandreát jelölték az IWF elnökének

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.05. 13:20
A korábbi ideiglenes IWF-elnököt, Ursula Papandreát jelölte az Egyesült Államok súlyemelő-szövetsége a sportági világszövetség elnökének – közölte az MTI.

Az IWF választó kongresszusát többszöri halasztás után az eddigi utolsó módosítás szerint december 20-21-én tartják Taskentben, az üzbegisztáni világbajnokságot követően, a vb színhelyén.

Papandrea jelöléséről az olimpiai sportokban járatos insidethegames.biz portál számolt be, kiemelve, hogy az amerikai sportvezető következetesen elítélte a „korrupció mérgező kultúráját" az IWF-ben, reformtörekvései megvalósítását azonban az elnökség régi tagjai gátolták, tavaly októberben pedig leváltották ideiglenes elnöki pozíciójából. Papandrea alelnökként 2021 januárjától látta el az ideiglenes tisztet, miután Aján Tamás – a Richard McLaren kanadai jogászprofesszor vezette vizsgálatok alapján megfogalmazott súlyos korrupciós vádak nyomán – lemondott 2000 óta viselt pozíciójáról.

Az amerikai eltávolítása után új, ideiglenes vezetők váltogatták egymást az IWF élén, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nemtetszését és többször is hangoztatott aggályait kiváltva. A NOB ugyanakkor támogatásáról biztosította a Papandrea által javasolt irányítási reformokat, így a sportolók érdemi bevonását az IWF vezetésébe, és szigorú doppingellenes irányvonalát.

A NOB folyamatosan szorgalmazza a reformok továbbvitelét, s már több alkalommal elmarasztalta a jelenlegi IWF-elnökséget, kilátásba helyezve, hogy az ismétlődő doppingügyektől terhelt sportágban szükséges változtatások elmaradása esetén a súlyemelés kikerülhet az olimpiai programból, s nem lehet ott a 2024-es párizsi játékokon.

A megbuktatott amerikai sportdiplomata mostani jelölése előtt leszögezte: ha elnöknek választják a tisztújító kongresszuson, az elnökség minden leendő tagjának külső, független szakemberek felügyelte szigorú, ellenőrzési folyamaton kell átesnie. Az IWF elnökségét keményen bírálva hangsúlyozta: a súlyemelés csak akkor állíthatja helyre integritását és státuszát a világ sportjában, ha a régi gárdát módszereivel együtt teljesen eltávolítják, és eltiltják a súlyemelésben való bármilyen jövőbeli részvételtől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik