Súlyemelés: hatvanfős mezőny a 11. Tóth Gézáról elnevezett versenyen

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.08. 14:07
null
Márkus Erzsébet, a Haladás világ- és Európa-bajnok szakosztályvezetője (Fotó: Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg szombaton a szombathelyi Haladás Sportkomplexumban a Tóth Géza-súlyemelőversenyt, amelyen idén hatvanan indulnak.

Magyarország egyetlen pénzdíjas súlyemelőversenye kiemelt eseménynek számít a magyar szövetségnél, mivel egyben a junior-világbajnokság és a felnőtt Európa-bajnokság válogatója is – közölték keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők.

A világ- és Európa-bajnok Márkus Erzsébet, a Haladás szakosztályvezetője elmondta, hogy rekordot jelentő 84 nevezés érkezett, közülük választotta ki a szövetség minősítésük alapján azt a hatvan versenyzőt, aki indulhat a megméretésen. Huszonhét nő és harminchárom férfi alkotja a mezőnyt, akik serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt korcsoportban versengenek majd.

Bokor Zsolt, a Haladás elnöke szerint Tóth Géza emléke és személyes példája még mindig sok fiatalt ösztönöz arra, hogy a sportot, ezen belül a súlyemelést válassza. Hencz Kornél, a Vas megyei szövetség elnöke közölte, a koronavírus-járvány miatt tavaly még szigorú korlátozások közepette rendezték meg a versenyt, de most nagy az érdeklődés, és reményeik szerint jövőre már ismét külföldiek is pódiumra lépnek majd.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik