Siketlimpia: a magyar csapat az 1973-as malmői játékok óta a legtöbb érmet szerezte

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2022.05.15. 21:03
null
Tulcsik Marcell szakadó esőben lett 11. maratoni futásban a záró napon (Fotó: Facebook/Magyar Hallássérültek Sportszövetsége)
A magyar küldöttség négy-négy ezüst- és bronzéremmel zárta a brazíliai siketlimpiát, ami a dobogós helyek tekintetében a legeredményesebb szereplés 1973 óta. Az utolsó napon a maratonista Tulcsik Marcell és Bojtor László a 11., illetve a 13. helyen végzett.

A Caxias do Sul-i siketlimpia utolsó napján két magyar volt érdekelve: ottani idő szerint vasárnap reggel 8 órakor rajtolt el a mezőnnyel két maratonistánk, Tulcsik Marcell és Bojtor László. A városban kitűzött 6 kilométeres kört szakadó esőben tették meg hétszer a futók, Tulcsik a 11., Bojtor a 13. helyen végzett.

Még tartoztunk az atléták női 800 méteres versenyével, amelyben visszalépések és kizárások miatt nem rendeztek elődöntőt pénteken, így Mihály Réka „ráhangolás” nélkül indulhatott a szombati fináléban. A békéscsabai atléta a 7. helyet szerezte meg, az aranyérmet az ukrán Anasztaszija Szidorenko nyakába akasztották.

A magyar küldöttség ugyan aranyérem nélkül maradt, de a dobogós helyek tekintetében az 1973-as malmői játékok óta nem szerepelt ilyen eredményesen. Csaknem ötven éve 12, Caxias do Sulban 8 érem lett a termés. A csapat legeredményesebbjeként a sportlövő Biatovszki Míra egy ezüst- és két bronzérmet szerzett.

MAGYAR ÉRMEK
EZÜST
Biatovszki Míra
(sportlövészet – 10 méter légpuska, 60 lövés)
Földi Bence
(kerékpár – hegyikerékpár)
Máthé Gábor
(tenisz – férfi egyes)
Mihályi Ferenc, Boros Imre, Bojtor Szabolcs
(tájfutás – váltó)

BRONZ

Ötvös Patrik (cselgáncs – 81 kg)
Zsilinszki Orsolya
(úszás – 200 méter pillangó)
Biatovszki Míra
(sportlövészet – 50 méter puska, fekvő)
Biatovszki Míra
(sportlövészet – 50 méter puska, 3 testhelyzet)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik