Sakkvilágbajnok-jelölti torna: Karjakin és Aronjan vezet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.20. 19:33
Az örmény Levon Aronjan és az orosz Szergej Karjakin is döntetlent ért el a moszkvai sakkvilágbajnok-jelölti torna nyolcadik, vasárnapi fordulójában, így továbbra is ők ketten állnak az élen.

A viadal honlapja szerint előbbi a világos bábukat vezetve a holland Anish Giri, míg utóbbi sötéttel az orosz Pjotr Szvidler ellen szerzett fél pontot.

Vasárnap csak az amerikai Fabiano Caruana győzött, ő honfitársát, Hikaru Nakamurát múlta felül, sikerével pedig utolérte a harmadik helyen a korábbi világbajnok indiai Viswanathan Anandot, fél pontra megközelítetve az éllovas duót.

Az orosz fővárosban nyolc nagymester küzd egymással, hogy eldöntse, ki legyen Magnus Carlsen, a norvég sakkvilágbajnok kihívója. A március 29-ig tartó, kétfordulós, 420 ezer euró összdíjazású torna győztese 95 ezret kap, s megküzdhet Carlsennel a novemberi, New Yorkban sorra kerülő döntőben. Holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, másodikként a több nyert játszma rangsorol, majd az úgynevezett Berger-Sonneborn pontszám.

SAKK, VILÁGBAJNOKJELÖLTEK TORNÁJA, MOSZKVA
8. FORDULÓ

Szvidler (orosz)–Karjakin (orosz) döntetlen
Caruana (amerikai)–Nakamura (amerikai) 1:0
Aronjan (örmény)–Giri (holland) döntetlen
Topalov (bolgár)–Anand (indiai) döntetlen
Az állás: 1. Karjakin és Aronjan 5-5 pont, 3. Anand és Caruana 4.5-4.5, 5. Giri 4, 6. Szvidler 3.5, 7. Nakamura 3, 8. Topalov 2.5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik