Sakkolimpia: remi az amerikaiakkal, súlyos vereség a nőknél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.10. 19:20
A magyar válogatott 2:2-es döntetlent ért el az Egyesült Államok ellen a tromsői sakkolimpián, míg a nők súlyos 3.5:0.5-ös vereséget szenvedtek Oroszországtól.


Rapport Richárd nagy köszöntet mondhat ellenfelének, aki a küzdelem kellős közepén azonnal vesztőt húzott. Rapport könyörtelenül lecsapott, s máris megszerezte a vezetést Horváth Tamás szövetségi kapitány csapatának.
Rapport Richárd nagy köszöntet mondhat ellenfelének, aki a küzdelem kellős közepén azonnal vesztőt húzott. Rapport könyörtelenül lecsapott, s máris megszerezte a vezetést Horváth Tamás szövetségi kapitány csapatának.

Almási Zoltán remizett, majd előnyösebb állásból Lékó Péter is. Sajnos Polgár Juditnak hátrányos állásban kellett a remiért, s ezzel együtt a csapatgyőzelemért küzdenie. Nem jött össze a mentés, így a csata vége 2:2 lett.

A hátra lévő három fordulóban mindegyik meccsüket meg kellene nyerniük Lékóéknak, amennyiben még az érem vagy az első hat hely valamelyike a céljuk.

A legfőbb esélyesek közül a címvédő örmények és az oroszok is csak 2–2-es döntetlent értek el.

A Hazai László vezette nők azzal az orosz csapattal mérkőztek meg, amelyik az előző fordulóban meglepetésre legyőzte a fő esélyes Kínát. Gara Anita nagyszerűen állt sötét színnel Alekszandra Kosztenyuk ellen, ám a korábbi világbajnok kihasználta Gara sorozatos hibáit, s megfordította az állást. Ezzel együtt a többiek partija sem alakult fényesen, s végül 3.5:0.5-es vereség lett a vége.

A hétfői kilencedik fordulóban a nyílt versenyben Izrael, a nőknél Németország lesz az ellenfél.

41. SAKKOLIMPIA, TROMSÖ
Nyílt verseny. 8. forduló
Magyarország–Egyesült Államok 2–2
Lékó Péter (2740)–Nakamura (2787) döntetlen
Kamsky (2706)–Almási Zoltán (2690) döntetlen
Rapport Richárd (2704)–Onischuk (2659) 1:0
Shankland (2624)–Polgár Judit (2676) 1:0
Érdekesebb eredmények: Ukrajna–Bulgária 2.5–1.5, Románia–Csehország 2–2, Norvégia 1–Bosznia-Hercegovina 3–1, Franciaország–Lengyelország 2.5–1.5, Kína–Azerbajdzsán 3–1, India–Örményország 2–2, Oroszország–Spanyolország 2–2
Az állás: 1. Kína 14 pont (223.5 Berger-Sonneborn-pont), 2. Franciaország 13 (199), 3. Ukrajna 13 (198), …12. Magyarország 12 (189.5)
Nők. 8. forduló
Oroszország–Magyarország 3.5–0.5
Lagno (2540)–Hoang Thanh Trang (2485) döntetlen
Mádl Ildikó (2347)–Gunyina (2524) 0:1
Kosztenyuk (2531)–Gara Anita (2327) 1:0
Gara Tícia (2321)–Pogonyina (2479) 0:1
Érdekesebb eredmények: Franciaország–Egyesült Államok 2.5–1.5, Kína–Lengyelország 3–1
Az állás: 1. Oroszország 16 pont (252.5 Berger-Sonneborn-pont), 2. Kína 14 (230.5), 3. Franciaország 13 (215), …13. Magyarország 12 (169.0)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik