Sakkolimpia: Lékó Péterék aranyközelben Tromsőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.12. 18:36
null
Lékó Péterék közel állnak az (arany)éremhez. (Forrás: chessbase.com)
Legyőzte Romániát a magyar válogatott a norvégiai Tromsőben zajló sakkolimpián. Lékó Péterék holtversenyben a második helyen állnak, így a csütörtöki záró fordulóban éremért játszhatnak.

 

Rapport Richárd óriási lendületbe jött, sorozatban harmadik partiját nyerte meg. A románok ellen is meggyőző játékot produkált, sötéttel győzte le a korábbi ifjúsági világbajnok Vajda Leventét a negyedik táblán.

Almási Zoltán remizett, majd az egész olimpián szenzációsan játszó Balogh Csaba ismét nyert (nyolcadik meccsen a hatodik partiját nyerte meg, összesen 6.5 egységnél tart), így biztossá vált a csapatsiker is. Lékó Péter döntetlent ért el az első táblán, így Horváth Tamás szövetségi kapitány csapata 3–1-re győzött.

A kínaiak 2.5–1.5-re legyőzték a franciákat. Mivel az Ukrajna–Azerbajdzsán meccs 2–2-vel ért véget, a magyar csapat a dobogóra ugrott előre, s a második helyen áll a csütörtöki záró kör előtt.

A nők nem bírtak Mongóliával. Bár Mádl Ildikó győzött, két vereséggel és egy döntetlennel 2.5–1.5-re kikapott Hazai László csapata.

Ez a játéknap bővelkedett meglepő eredményekben. A nyílt versenyben a norvégok első számú csapata 3.5–0.5-ös vereséget szenvedett a horvátoktól. A világbajnok Magnus Carlsen is kikapott.

A nőknél Ukrajna legyőzte az éllovas Oroszországot, míg a kínaiak csak 2–2-es döntetlent hoztak össze a spanyolok ellen.

A csütörtöki záró játéknapon a nyílt versenyben Ukrajna lesz az ellenfél, a kínaiak a lengyeleket kapták. A nők Izrael ellen zárnak.

41. SAKKOLIMPIA, TROMSÖ (NORVÉGIA)
Nyílt verseny. 10. forduló
Magyarország–Románia 3–1
Lékó Péter (2740)–Lupulescu (2625) döntetlen
Parligras (2574)–Balogh Csaba (2637) 0:1
Almási Zoltán (2690)–Jianu (2579) döntetlen
Vajda (2561)–Rapport Richárd (2704) 0:1
Érdekesebb eredmények: Ukrajna–Azerbajdzsán 2–2, Kína–Franciaország 2.5–1.5, Horvátország–Norvégia 3.5–0.5, Lengyelország–Bulgária 2.5–1.5, Oroszország–Szerbia 2.5–1.5
Az állás: 1. Kína 17 pont (341.5 Berger-Sonneborn-pont), 2. Magyarország 16 (309.5), 3. Franciaország 15 (305)
Nők. 10. forduló
Mongólia–Magyarország 2.5–1.5
Hoang Thanh Trang (2485)–Munguntul (2410) 0:1
Batcsimeg (2346)–Mádl Ildikó (2347) 0:1
Gara Anita (2327)–Bajarma (2109) 0:1
Anhcsimeg (2123)–Papp Petra (2274) döntetlen
Érdekesebb eredmények: Ukrajna–Oroszország 2.5–1.5, Kína–Spanyolország 2–2, Grúzia–Lengyelország 3–1
Az állás: 1. Oroszország 18 (355.5 Berger-Sonneborn-pont), 2. Kína 17 (341), 3. Ukrajna 17 (319.5), …31. Magyarország 12 (246.5)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik