Sakk-vb: négy remi után Carlsen legyőzte Anandot

Vágólapra másolva!
2013.11.15. 16:23
null
Carlsen kihasználta Anand hibáját, így vezet a vb-döntőben (Fotó: Reuters)
Az első négy, remit hozó parti után a világossal játszó norvég Magnus Carlsen legyőzte az indiai Viswanathan Anandot a Chennaiban zajló sakkvilágbajnoki döntőben, így 3:2-re vezet. A címvédő Anand az 58. lépésben adta fel a több mint öt és fél óráig partit.

Magnus Carlsen megtörte a jeget. A sakkozók világbajnoki döntőjének 5. partiján a norvég világelső világossal győzte le az indiai címvédőt, Viswanathan Anandot. A tizenkét felvonásos páros mérkőzés első négy partija döntetlen lett, így jelenleg Carlsennél az előny, pénteken Anandon a sor, hogy egyenlítsen.

Anand a tizenharmadik lépésben óvatlan volt, és ahogy a meccs szakkommentátora, Polgár Zsuzsanna fogalmazott: „Carlsen végig támadhat, Anandnak pedig nagyon pontosnak kell lennie. Nos, Carlsen volt végig pontos, és, kihasználva előnyét megnyerte a partit."

„Az, hogy én nyertem elsőként, még nem jelenti azt, hogy én is nyerem meg a párharcot. Kétszer játszik világossal a következő két partiban" – mondta Carlsen, míg Anand elismerte, hibával segítette győzelemhez ellenfelét. A világbajnoki döntőből még hét parti van hátra.

„Magnus Carlsen remekül kihasználta az előtte adódó lehetőségeket. Folytatom és próbálkozom, de nyilván nem ezt az eredményt képzeltem el" – nyilatkozta Anand.

A maximum 12 partisra tervezett döntő során két-két forduló után egy-egy pihenőnap következik, az utolsó mérkőzést a tervek szerint november 26-án játsszák. Ha addig egyik fél sem éri el a 6.5 pontot, azaz döntetlen az állás, négy rövidebb játékidejű, úgynevezett rapid összecsapásból álló rájátszás következik.

A sakkvilágbajnoki páros mérkőzés összdíjazása 1.85 millió euró (körülbelül 550 millió forint), ebből a győztes 1.1 milliót (326.5 millió forint) vihet haza.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik