Sakk: román színekben folytathatja Rapport Richárd

V. Á./MTIV. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.27. 10:22
null
Rapport Richárd román színekben folytathatja (Fotó: AFP)
A 24.hu információi szerint Rapport Richárd egy szerb származású romániai milliárdostól visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot kapott. Az értesülést a 26 éves sakkozó édesapja is megerősítette a portálnak.


„A nemrég befejeződött 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny főtámogatója, Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot tett elé, amelynek segítségével lehetősége nyílna arra, hogy az elkövetkező években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére. Úgy tudom, Ricsi döntött, és elfogadta az ajánlatát, amely azt is tartalmazza, hogy a jövőben román színekben ül asztalhoz”
– árulta el a 24.hu-nak Rapport Tamás.

A portál úgy tudja, a világranglista 5. helyén álló Rapport 2021-ben és 2022-ben egyetlen fillér szövetségi forráshoz sem jutott hozzá. Szabó László, az MSSZ elnöke szerint a magyar szövetség az elmúlt években a lehetőségeihez mérten mindent megtett, hogy Rapport Richárdot támogassa, anyagilag, sportszakmai és sportdiplomáciai téren.

A 2014-es sakkolimpiai ezüstérme miatt kaphatna életjáradékot Rapport, de még nincs 35 éves.

A FIDE jelezte számunkra, hogy Ricsi zászlóváltást kezdeményezett. Ilyen esetben az adott szövetségnek kilencven napja van, hogy tiltakozást nyújtson be. Mi feltettünk a FIDE-nek egy rakat kérdést, mivel a zászlóváltás szabályozása elég szabados, nagyvonalú, kértük, hogy értelmezzék a helyzetet” – nyilatkozott az MTI-nek Szabó László.

A kilencven nap alatt Rapport továbbra is magyarként versenyezhet, illetve lehetősége van, hogy semlegesként, FIDE-versenyzőként szerepeljen, de erről nincs hír. Azaz, a június 16-án kezdődő madridi világbajnok-jelölti tornán, ahová a 26 éves magyar sakkozó bejutott, még semmiképpen nem indulhat román színekben.

„Kapcsolatban vagyunk Ricsivel, nyilván a személyes motivációját ő tudja elmondani. Vannak olyan, rajtunk kívül álló szempontok, amelyekre nincs ráhatásunk.”

Szabó László hangsúlyozta, kapcsolatban vannak a román szövetséggel, amely „nagyon korrekt” az ügyben, és szeretnék „sérülésmentesen” rendezni az esetet. A román szövetség közölte, Rapport kereste meg őket a kéréssel. Az MSSZ elnöke ugyanakkor jelezte, aggályos, hogy nem kell állampolgárságot váltani, ha valaki más ország színeiben akar asztalhoz ülni, ehhez elég például, ha román lakcímmel rendelkezik.

A sakkban az országváltás amúgy nem egyszerű. A játékos alapvetően két évig nem sakkozhat, kivéve, ha a váltásban érdekelt országok meg tudnak egyezni egymással – általában ez 20 ezer eurót jelent.

Az MSSZ később közleményben azt írta, 2021-ben hétszámjegyű összeggel támogatta Rapport felkészülését.

„Rapport Richárd a magyar sakkcsapat tagjaként 2014-ben ezüstérmet szerzett a tromsői sakkolimpián. 2031-től, amikor Richárd betölti majd a 35. életévét, Magyarország az állami költségvetés terhére élete végéig tartó járadék folyósításával is elismeri sakkolimpiai ezüstérmét, ahogyan edzőjéét és szövetségi kapitányáét is” – áll a közleményben, amelyben a szövetség jelezte, Rapport a magyar sakk – és a teljes magyar sport -– „egyik legnagyobb kincse”.

A Magyar Sakkszövetség határozott célja, hogy magyar zászló alatt versenyezzen tovább és a magyar sakknak és szülőhazájának hozzon dicsőséget. Ezért minden tőlünk telhetőt – ahogyan eddig is – meg fogunk tenni. Tavalyelőtti pályázatunkkal elnyertük a jogot, hogy a 44. sakkolimpiát 2024-ben Budapesten rendezzük, hazánk még soha nem láthatta vendégül a világ ötödik legnagyobb sporteseményét. Ez is kötelez bennünket arra, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a legerősebb csapattal álljunk ki a világ legizgalmasabb és legnagyobb presztízsű sakkeseményére” – írta az MSSZ.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik