Sakk: kialakult az online-torna elődöntőjének mezőnye

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.29. 20:46
Az alapkör csütörtöki záró napjának eredményeitől függetlenül kialakult az elődöntő mezőnye a világbajnoki címvédő Magnus Carlsen által életre hívott online sakkversenyen.

A már korábban biztosan négy közé jutott norvég nagymester a hatodik kör második, szerdai játéknapján nem ült asztalhoz. Összecsapott viszont az amerikai Hikaru Nakamura és a kínai Ting Li-zsen, kettejük párharca négy parti után döntetlenre állt. Így az ötödikben a szabályok szerint következhetett az úgynevezett armageddon játszma, amelyben világosnak öt, míg sötétnek négy perc gondolkodási ideje van, de remi esetén utóbbi a győztes. Ebben a partiban az amerikai nagymester bizonyult jobbnak a sötét bábukat vezetve, az eredménnyel mindkét játékos a négy közé jutott.

A másik párban az ugyancsak amerikai Fabiano Caruana 2.5:1.5-re kerekedett a francia Maxime Vachier-Lagrave fölé, így biztosította helyét az elődöntőben, amelyre az alapetap csütörtöki zárása után kerül sor.

A nyolcfős szupertornán, amelyen a világranglista öt legjobbja is szerepel, mindenki találkozik mindenkivel. Az online viadal összdíja 250 ezer dollár, a győztes 70 ezret kap

A 6. forduló második játéknapjának eredményei:
Hikaru Nakamura (amerikai)–Ting Li-zsen (kínai) 3:2
Fabiano Caruana (amerikai)–Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2.5:1.5

A 7. forduló programja:
Ting–Magnus Carlsen (norvég)
Jan Nyepomnyascsij (orosz)–Alireza Firuzja (iráni)
Vachier-Lagrave–Hikaru
Anish Giri (holland)–Caruana

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik