Sakk: Kaszparov szerint korrupt a világszövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.02. 16:42
Garri Kaszparov, a korábbi orosz sakkvilágbajnok úgy látja, hogy a sportág nemzetközi szervezete, az orosz Kirszan Iljumzsinov elnök által 1995 óta irányított FIDE „romlottá és megjavíthatatlanná” vált.


A spanyol hírügynökségnek Madridban nyilatkozó Kaszparov leszögezte, már nem akar a FIDE elnöke lenni, mely poszt megszerzésével 2014-ben sikertelenül próbálkozott Iljumzsinovval szemben.
A spanyol hírügynökségnek Madridban nyilatkozó Kaszparov leszögezte, már nem akar a FIDE elnöke lenni, mely poszt megszerzésével 2014-ben sikertelenül próbálkozott Iljumzsinovval szemben.

Az exvilágbajnok szerint a FIDE korrupt szervezetté vált, amely alkalmatlan a sakk képviseletére, és teljes mértékben hiányzik a politikai akarat a világszövetség megreformálására.

„A FIDE pénzmosó gépezetté vált” – jelentette ki Kaszparov, aki arról is beszélt, hogy bár három hónap múlva szülőhelyén, az azeri fővárosban, Bakiban sakkolimpiát rendeznek, ő maga nem lesz jelen az eseményen. Magyarázatul hozzáfűzte, hogy távolmaradásával is tiltakozni kíván az emberi jogok azerbajdzsáni helyzete miatt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik