Sakk: hétfőn Izlandon exhumálták Bobby Fischer maradványait

Vágólapra másolva!
2010.07.05. 17:52
Exhumálták hétfőn az izlandi hatóságok Bobby Fischer sakkvilágbajnok földi maradványait, hogy végre eldőljön, valóban az elhunyt híresség-e egy kilencéves kislány apja.

A 2008-ban elhunyt Fischer maradványait egy pap, egy orvos és hivatalos személyek jelenlétében emelték ki a földből. Az intézkedésre „hozzáértő és méltóságteljes módon, a jogi útmutatásoknak megfelelően került sor" – tájékoztatott a rendőrség. Fischert újból eltemették, amint elvégezték a mintavételt.

Az elhunyt világbajnok fülöp-szigeteki szeretője azt állítja, hogy a kilencéves Jinky Young a sakkozó lánya. A genetikai azonosításra azután nyílik lehetőség, hogy a reykjavíki fellebbviteli bíróság megváltoztatta az első fokon eljáró hatóság kihantolást elutasító ítéletét.

A sakkozótól származó szövetminták a becslések szerinti kétmillió dolláros (456,2 millió forintos) hagyaték sorsát változtathatják meg. Fischer vagyonára a korábbi felesége, két unokaöccse és az amerikai adóhivatal is igényt tart.

 

Az amerikai születésű, 2005-ben Reykjavíkban letelepedett Fischer az egyetlen amerikai sportoló, akinek sikerült megtörnie a szovjet nagymesterek hosszú évtizedek óta tartó hegemóniáját. 1972-ben Reykjavíkban győzte le Borisz Szpasszkijt, elnyerve ezzel a sakkvilágbajnoki címet.

Az izlandiak általános véleménye szerint a szigetországban lejátszott döntő erős befolyással lehetett a helyi törvényhozókra abban, hogy a szigetország befogadja a sakkzsenit. Fischer ugyanis 1992-ben az amerikai tilalom ellenére Jugoszláviában 3,3 millió dollárért egy parti erejéig sakktáblához ült korábbi nagy riválisa, Szpasszkij ellen, akit megint csak legyőzött.

Fischer ezt követően már nem tért vissza az Egyesült Államokba, eltűnt a hatóságok szeme elől, és több országban megfordult, többek között Budapesten is élt egy ideig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik