Sakk: Giri nyerte a nagymesterek villámtornáját

Vágólapra másolva!
2021.03.22. 11:49
A hollandok nemzetközi nagymestere, Anish Giri diadalmaskodott a 220 ezer dollár összdíjazású online villámsakktornán, miután a vasárnap zárult döntőben felülkerekedett a hozzá hasonlóan világbajnok-jelölt orosz Jan Nyepomnyascsijon – írja az MTI.

Sikeréért 60 ezer dollárt kapott Giri, aki a kétkörös finálé 15 perc alapjáték-idejű partijaiban összesítésben döntetlenre végzett Nyepomnyascsijjal, a tie-breakben, vagyis a két rövidített mérkőzésükön azonban egyformán nyerni tudott, így övé lett az első hely.

A 16 résztvevős, kieséses rendszerű viadalon, amely egyik állomása volt az összesen 1.5 millió dollárral dotált szériának, Magnus Carlsen zárt harmadikként, aki az egész versenysorozatot kitalálta és útnak indította. A kisdöntőben a norvégok regnáló világbajnoka, aki az elődöntőben Nyepomnyascsijjal szemben maradt alul, az amerikai Wesley So ellen győzött, első összecsapásukat 3:1-re, a másodikat pedig 2:1-re nyerve.

A tavaly novemberben kezdődött pénzdíjas online sorozat kilenc tornából és egy úgynevezett nagydöntőből áll, utóbbit szeptemberben rendezik.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik