Sakk Eb: egyéni kontinenstorna magyar indulókkal, 100 ezer dollárért

Vágólapra másolva!
2022.03.27. 12:43
Vasárnaptól április 6-ig rendezi meg a kontinentális szövetség (ECU) a sakkozók egyéni Európa-bajnokságát a szlovéniai Terme Catezben, ahol 15 magyar is szerencsét próbál – írja az MTI.


Az ECU honlapja szerint több mint háromszázan ülnek asztalhoz a jövő évi világbajnokságra a húsz legjobbat kvalifikáló Eb-n, amelyen 100 ezer dollárt osztanak szét a résztvevők között, és a győztest 20 ezer dollár illeti meg.
Az ECU honlapja szerint több mint háromszázan ülnek asztalhoz a jövő évi világbajnokságra a húsz legjobbat kvalifikáló Eb-n, amelyen 100 ezer dollárt osztanak szét a résztvevők között, és a győztest 20 ezer dollár illeti meg.

A mezőnyben – amelynek tagjai svájci rendszerben, vagyis 11 fordulóban vívnak meg egymással – negyven ország képviselői szerepelnek, nem indulhatnak ugyanakkor az orosz és a fehérorosz sakkozók országuknak az ukrajnai háborúban vállalt szerepe miatt.

A 320 sakkozó között 114 férfi, illetve három női nagymester teszi próbára tudását. A magyar színeket tizenöten képviselik, a legmagasabb Élő-pontszáma Berkes Ferencnek van, rajta kívül Magyarországról még további hat nemzetközi nagymester indul Erdős Viktor, Ács Péter, Kántor Gergely, Papp Gábor, Prohászka Péter és Kozák Ádám személyében.

A mezőnynek egyetlen magyar női tagja van: a 14 éves Gaál Zsóka, aki tavaly nyár óta viseli a világ legfiatalabb női nemzetközi mestere címet. Az ajkai tehetség, miután háromszor is korosztályos vb-ezüstérmesként végzett, a múlt év decemberében világbajnok lett az U14-esek között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik