Sakk: Berkes Ferenc nyerte meg az országos bajnokságot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.30. 17:42
Berkes Ferenc a pénteki, utolsó fordulóban aratott győzelmével megnyerte a férfiak Hévízen megrendezett egyéni sakkbajnokságát.

A magyar szövetség honlapja szerint a kilencfordulós viadalt öt győzelem mellett négy döntetlennel zárta az indulók között a legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező Berkes.

Mögötte Bánusz Tamás 6.5 ponttal zárt a második, Medvegy Zoltán 5.5 ponttal a harmadik helyen. A címvédő Erdős Viktor ötödik lett.

A végjáték izgalmasnak ígérkezett, mert az utolsó forduló előtt hárman is esélyesek voltak még a végső győzelemre. Közülük Medvegy világossal aránylag hamar kikapott, míg Bánusz begyűjtötte ugyan a teljes pontot, de ugyanígy tett az élen álló Berkes is. Utóbbi sötéttel is megtalálta a nyerő tervet Prohászka Péter ellen, s negyedik bajnoki címét szerezte meg.

„A tavalyi kudarcom után egyértelműen nyerni jöttem Hévízre, bár nem készültem külön-külön az ellenfeleimre – összegzett az MTI-nek Berkes az eredményhirdetés után. – Szerintem kilenc éve, amióta indulok, ez volt a leggyengébb magyar bajnokság. Bár a legtöbb partit én nyertem, nem játszottam különösen jól, inkább a küzdőszellem vezetett eredményre. Finom gondolatokat játszottam meg, de a kivitelezésbe hibák csúsztak. Legjobb partimat az első fordulóban játszottam Erdős Viktorral, a tavalyi bajnokkal. Ami az egész évet illeti, az nem volt sikeres, sokat hibáztam a partijaimban, gyakran jöttem ki rosszul előnyös helyzetekből."

A nők hétfőtől Kisvárdán ülnek asztalhoz az ob-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik