Sakk: Almási remizett, Berkes először nyert az Eb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.07. 20:12
Már nincs százszázalékos magyar a lengyelországi Legnicában zajló sakk Európa-bajnokságon, ugyanis a keddi harmadik fordulóban a két győzelemmel rajtoló Almási Zoltán a világos bábukat vezetve döntetlent játszott a szerb Luka Leniccsel.

A viadal honlapja szerint az eddig egy-egy sikerrel és remivel álló, sötéttel játszó Balogh Csabának ezúttal szintén meg kellett elégednie a fél ponttal a görög Szteliosz Halkiasz ellen, míg a két döntetlennel kezdő Berkes Ferenc sötéttel megszerezte első teljes pontját, miután az 58. lépésben a parti feladására késztette a horvát Davorin Kuljasevicet.

A 11 fordulós kontinensviadalon összesen kilenc magyar ül asztalhoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik