Sakk: a románok 50 ezer eurót fizettek Rapportért

Vágólapra másolva!
2022.12.13. 14:15
null
A román szövetség kifizette a magyar szervezetnek járó 50 ezer eurót Rapport Richárdért (Fotó: Román Sakkszövetség/Twitter)
Mint ismert, szeptembertől román zászló alatt versenyez Rapport Richárd. A Magyar Sakkszövetség zászlóváltással kapcsolatos ellentmondását a nemzetközi szervezet, a FIDE elutasította, így Rapport azóta Romániáért játszik. A 2740 Élő-ponttal rendelkező sakkozó országváltásáról Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke beszélt a sportal.hu-nak.

„Az, hogy a sakkban ilyen gyakoriak az országváltások, az a nemzetközi szövetség, a FIDE hibája. Egy 2700 Élő-pont feletti játékosnál, mint amilyen Ricsi, az előírás az, hogy a fogadó ország a FIDE-nek 5000, az elengedőnek meg 50 ezer eurót kell fizessen, ami a mi éves költségvetésünknek nagyjából egyhetede. Ezt elég sok huzavona után végül nemrégiben végre kifizették a románok” – mondta Szabó László.

Mint azt korábban megírtuk, a 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny fő támogatója, Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot tett Rapportnak, aminek segítségével lehetősége nyílna arra, hogy a következő években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére. Ennek a támogatásnak a feltétele volt, hogy Rapport román színekben versenyezzen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik