Ritmikus gimnasztika: Kis Alexandra mindent megnyert az ob-n

Vágólapra másolva!
2017.06.05. 16:09
Ismét szőnyegre léptek a budapesti ritmikus gimnasztika Eb-n remeklő magyar versenyzők, méghozzá az országos bajnokságon, amelyen Kis Alexandra, Pigniczki Fanni és Váray Míra brillírozott. Csapatban elsők lettek, míg egyéniben összetettben és minden szeren elfoglalták a dobogót.

A válogatott az Európa-bajnokság után a törökbálinti ob-n mutatkozott be, amelyen az MTK Budapest Kis Alexandra, Pigniczki Fanni és Váray Míra alkotta csapata az első pozícióban végzett. Az egyéni összetett legjobbjai szintén az Eb-résztvevő három magyar rg-séből került ki, hiszen Kis Alexandra arany-, Pigniczki Fanni ezüst-, Váray Míra pedig bronzérmes lett. csapata az első pozícióban végzett. Az egyéni összetett legjobbjai szintén az Eb-résztvevő három magyar rg-séből került ki, hiszen Kis Alexandra arany-, Pigniczki Fanni ezüst-, Váray Míra pedig bronzérmes lett.

Az egyéni versenyszámokban Kis Alexandra mindent vitt, az egyéni összetett mellett minden szeren felállhatott a dobogó tetejére. Pigniczki labdával a második, karikával, buzogánnyal és szalaggal a harmadik helyen végzett, míg Váray karikával, buzogánnyal és szalaggal ezüst-, labdával pedig bronzérmet szerzett.

Csapatverseny
1. MTK Budapest (Kis Alexandra, Pigniczki Fanni, Váray Míra)
Egyéni összetett
1. Kis Alexandra
2. Pigniczki Fanni
3. Váray Míra
Szerenkénti eredmények
Karika
1. Kis Alexandra
2. Váray Míra
3. Pigniczki Fanni
Labda
1. Kis Alexandra
2. Pigniczki Fanni
3. Váray Míra
Buzogány
1. Kis Alexandra
2. Váray Míra
3. Pigniczki Fanni
Szalag
1. Kis Alexandra
2. Váray Míra
3. Pigniczki Fanni

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik