Rio 2016: nem engednék az orosz atléták részvételét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.09. 14:59
Nem engedélyezné az orosz atléták részvételét az augusztusi riói olimpián Dick Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) orosz doppingbotrányt vizsgáló független bizottságának vezetője, mert azországban változatlanul problémát jelent a dopping.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) november 13-án meghatározatlan időre felfüggesztette az orosz sportági szövetség tagságát, miután a WADA vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban széles körű, szisztematikus doppingolás zajlik.

Az IAAF döntése azt jelenti, hogy orosz atléták mindaddig nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken, amíg a tiltást fel nem oldják. Ehhez az szükséges, hogy az orosz sport-, illetve sportági vezetés megtegye a szükséges lépéseket a helyzet megváltoztatására. Hazai versenyekre nem vonatkozik a tiltás. Ez volt az első eset, hogy az IAAF egy tagszövetségét felfüggesztette sorozatos doppingesetek miatt.

A héten több orosz sportolóról – köztük Marija Sarapova teniszsztárról – derült ki, hogy tiltott szerekkel élt. A most lebukottak – akik között nem volt atléta – a január elsejétől tiltólistán szereplő meldoniummal akadtak fenn az ellenőrzésen.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov szerdán azt közölte, hogy a mostani ügyeket nem szabad összemosni a korábbiakkal és nem szabad rávetíteni a teljes orosz sportra.

Az orosz atlétikát alapjaiban megrázó botrány 2014 decemberében robbant ki. A német ARD televízió részben titokban rögzített kép- és hangfelvételeket mutatott be, amelyek állítólag bizonyítják, hogy az államilag támogatott doppingrendszer, a pozitív tesztek eltussolása és a korrupció is hozzájárul az orosz sportolók eredményeihez. Moszkva visszautasította a vádakat, ám később folyamatosan jelentették be ismert és sikeres, olimpiai és világbajnok atléták doppingvétségeit és büntetéseit.

A működési engedélyétől megfosztott moszkvai doppingellenőrző laboratórium vezetője, Grigorij Rodcsenkov még akkor lemondott posztjáról, egyúttal elismerte, hogy ő adott utasítást 1417 orosz sportoló doppingmintájának megsemmisítésére. A WADA-bizottság állításai közül az egyik legsúlyosabb az volt, hogy az orosz kormány megfélemlítette a moszkvai laboratóriumot, amely Vitalij Mutko sportminiszter nyomására bizonyos doppingmintákat manipulált.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábbi elnöke, Lamine Diack is érintett az oroszországi doppingbotrányban. A gyanú szerint a 82 éves szenegáli sportvezető megvesztegette Gabrielle Dolle-t, az IAAF korábbi doppingellenes igazgatóját, hogy késleltetve számoljon be az orosz sportolók doppingvétségeiről. A Le Monde francia napilap pedig úgy tudja, hogy Diack másfél millió eurót (465 millió forint) kért az Orosz Atlétikai Szövetségtől 2012-ben. Diack és több más IAAF-funkcionárius – köztük a fia – állítólag egymillió eurót (310 millió forint) fogadott el az oroszoktól azért, hogy atlétáik doppingügyei ne kerüljenek nyilvánosságra.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik