Rg: az olimpiai bajnokot meglepték, az oroszokat elkapták a „pillangócskák"

Vágólapra másolva!
2011.03.27. 18:35
Meglepetések (és hibák) sorát hozta a pesarói ritmikus gimnasztika világkupa – a versenysorozat második állomása –, a sportág egyeduralkodóinak számító oroszok számára közel sem úgy sikerült az olaszországi verseny, mint azt szerették volna.

A verseny legeredményesebb tornásza így is az olimpiai bajnok Jevgenyija Kanajeva lett, de a jelenlegi legjobb rg-s két szerrel (buzogány, szalag) is lemaradt az aranyról, eggyel a dobogóról is, ráadásul a buzogány szerenkénti döntő első helyét a fehéroroszok legjobbja, az egyik nagy riválisnak számító Ljubov Csarkasina kaparintotta meg.

Az oroszok a kéziszercsapatok versengésében csak egy aranyat tudtak megszerezni, összetettben – a szerenkénti döntőkben a „pillangócskák" (a házigazda olasz válogatott) és a fehéroroszok vitték haza az elsőségeket.

A magyar küldöttségből a junior kéziszercsapat szerepelt a legjobban – 6. hellyel zárt –, a londoni olimpiai kiküldetést megcélzó Vass Dóra a 21. egyéni összetettben, Korom Anna a 39. A felnőtt kéziszercsapat összetettben a 11. helyen végzett, miután öt labdával a 13., két karikával és három szalaggal a 9. legjobb gyakorlatot mutatta be.

 

RG VILÁGKUPA, PESARO
FELNŐTT EGYÉNI
Egyéni összetett: 1. Kanajeva (orosz) 114.225, 2. Dmitrijeva (orosz) 109.500, 3. Csarkasina (fehérorosz) 109.275, 4. Kondakova (orosz) 109.200, 5. Rivkin (izraeli) 107.900, 6. Mitrosz (lengyel) 106.450, …21. Vass Dóra (magyar) 101.175, 39. Korom Anna (magyar) 91.800
Szerenkénti döntők
Karika: 1. Kanajeva 28.775, 2. Csarkasina 27.350, 3. Garajeva (azeri) 27.300
Labda: 1. Kanajeva 28.700, 2. Csarkasina 28.150, 3. Garajeva 27.650
Buzogány: 1. Csarkasina 27.700, 2. Kondakova 27.650, 3. Miteva (bolgár) 27.150
Szalag: 1. Dmitrijeva 28.625, 2. Kanajeva 27.500, 3. Csarkasina 27.175
FELNŐTT KÉZISZERCSAPAT
1. Oroszország 54.800, 2. Olaszország 54.400, 3. Fehéroroszország 53.325, …11. Magyarország 47.950
Szerenkénti döntők
5 labda: 1. Olaszország, 27.100, 2. Fehéroroszország 26.650, 3. Izrael 26.550
2 karika, 3 szalag: 1. Fehéroroszország 27.150, 2. Oroszország 27.050, 3. Olaszország 26.575
JUNIOR EGYÉNI
Egyéni összetett: 1. Kudrjavceva (orosz) 103.375, 2. Szinyicina (orosz) 100.350, 3. Kadobina (fehérorosz) 97.750, …25. Ludányi Laura (magyar) 87.100, 26. Hernesz Bernadett (magyar) 86.625
JUNIOR KÉZISZERCSAPAT
1. Oroszország 26.700, 2. Azerbajdzsán 25.000, 3. Izrael 24.925, …6. Magyarország 23.150
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik