Rg-vb: „öngólok” a klasszisoktól; magyarok a 72. és 93. helyen

Vágólapra másolva!
2014.09.24. 15:31
Az izmiri ritmikusgimnasztika-világbajnokság harmadik napján a buzogány és szalag selejtezőit bonyolították le. Az egyéni csapatversenyt óriási fölénnyel vezető oroszok simán hozták klasszis gyakorlataikat, úgy is, hogy legjobbjuk, Jana Kudrjavceva láthatóan takarék üzemmódban mozgott. Az ukránok és a fehéroroszok nem jártak jól – a mai napon buzogánnyal dolgozó magyarok sem tudták elkerülni a hibákat. Kécza Daniella a 72., Soós Viktória a 93. helyen áll összetettben.

A napi kellemetlenségek leginkább a csapatéremre hajtó fehérorosz és ukrán lányokat érintették: a kimondottan gyengén szereplő Viktorija Mazur második számú ukránként nem segítette nagyban a „közös ügyet” azzal, hogy kiejtett egy buzogányt a versenyterületről, a fehérorosz Melityina Sztanjuta pedig másodszor is nagyot hibázott, és könnyen lehet, hogy szalaggal is lemarad a szerenkénti fináléról – pedig tőle egyértelműen elvárták a négy döntőt.

Kécza Daniella 12.241, Soós Viktória 9.966 pontot kapott ejtésekkel tarkított buzogánygyakorlatára. A mezőny jó részével „ellenségesek voltak a szerek”: a nap ejtése a görög Kirjaki Alevrojannié volt, akinek a buzogánya rakétaként vágódott az egyik hirdetőtáblába, alaposan megrémítve a mögötte ülő vonalbírót. Szintén csalódottan térhet pihenőre az izraeliek klasszisa, Neta Rivkin, aki buzogánnyal ejtett és marad le szinte bizonyosan a szerenkénti fináléról.

33. RG-VB, IZMIR, TÖRÖKORSZÁG
Az egyéni összetett selejtező élcsoportja 3 szer után:
1. Kudrjavceva (orosz) 55.799, 2. Mamun (orosz) 55.349, 3. Rizatdinova (ukrán) 53.216, 4. Szon Jon Dzse (dél-koreai) 52.566, 5. Sztanjuta (fehérorosz) 51.732, 6. Durunda (azeri) 51.491, 7. Rodríguez (spanyol) 51.349, 8. Rivkin (izraeli) 50.824, 9. Halkina (fehérorosz) 50.533, 10. Moustafaeva (francia) 50.282, ...72. Kécza Daniella 38.774, ...93. Soós Viktória 31.382
Az egyéni csapatverseny élcsoportja 8 gyakorlat után: 1. Oroszország 148.873, 2. Fehéroroszország 135.131, 3. Ukrajna 133.381, 4. Azerbajdzsán 131.414, 5. Izrael 128.872, 6. Bulgária 128.772, 7. Olaszország 128.273, 8. Üzbegisztán 127.763

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik