Rg-vb: magyar siker hatalmas izgalmak után, Vass a 24-es elitben

Vágólapra másolva!
2010.09.23. 16:18
Óriási izgalmak közepette kivívta a moszkvai ritmikusgimnasztika-világbajnokságon az egyéni összetett 24-es döntőjébe jutást a magyar Vass Dóra, ezzel egymás után másodszor került be a sportág szűk elitjébe.

A magyar versenyző óriási nyomás alatt tornázott, mivel a négy szerből a legrosszabb pontszám kiesett, és ez az egy gyakorlatukban hibázó rg-seket – így a kínai Tenget és a spanyol Rodríguezt segítette. Vass elé némi bírói hátszéllel a ciprusi Trikomiti is bekerült, így a magyar tornásznak legalább 25 pont kellett a döntőbe kerüléshez. Elbírta a nyomást és 25.400-as gyakorlatával legmagasabb pontszámát kapta a selejtezőben – ez döntőbe jutást ért!

Jellemző az erőviszonyokra, hogy a 24 helyből 11-et volt szovjet tagállamok tornászai vittek el, kettő-kettőt meg a nagyhatalomnak számító (bár az utóbbi években visszaesett) bolgárok és a szintén orosz és ukrán származású rg-sekkel felálló izraeliek.

Vass végül a 26. helyen végzett, de mivel országonként csak két versenyző szerepelhet az összetett fináléban, kiesett előle egy orosz, egy ukrán és egy azeri tornász.

Forray Fanni 22.100-at kapott szalaggyakorlatára és a 63. helyen végzett, a vb-újonc Szalóki Violetta 20.200-at és a 82. helyen zárt.

A magyar válogatott a 17. helyen végzett az egyéni csapatversenyben, melyet Oroszország nyert meg, Fehéroroszország és Azerbajdzsán előtt.

RG VB, MOSZKVA

Egyéni csapatverseny, a végeredmény: 1. Oroszország (Dmitrijeva, Kanajeva, Kondakova, Lukonyina) 284.925, 2. Fehéroroszország (Csarkasina, Narkevics, Rabcava, Sztanjuta) 269.700, 3. Azerbajdzsán (Garajeva, Gurbanova, Musztafajeva) 265.225, 4. Ukrajna 263.475, 5. Izrael 256.675, 6. Kazahsztán 253.975... 17. Magyarország (Forray, Szalóki, Vass D.) 235.625

 

Az egyéni összetett selejtezőben: 1. Kanajeva (orosz) 86.475, 2. Kondakova (orosz) 85.300, 3. Dmitrijeva (orosz) 84.800, 4. Csarkasina (fehérorosz) 82.525, 5. Garajeva (azeri) 82.300, 6. Sztanjuta (fehérorosz) 81.600... 26. Vass Dóra (magyar) 75.225, 63. Forray Fanni (magyar) 68.725... 83. Szalóki Violetta (magyar) 66.675

 

Az egyéni összetett döntő mezőnye: Kanajeva, Kondakova (oroszok), Csarkasina, Sztanjuta (fehéroroszok), Garajeva, Gurbanova (azeriek), Makszimenko, Godunko (ukránok), Miteva, Mincseva (bolgárok), Risenson, Rivkin (izraeliek), Mitrosz (lengyel), Aljabjeva, Petrakova (kazahok), Trofimova (üzbég), Ledoux (francia), Weber (osztrák), Cantaluppi (olasz), C. Rodríguez (spanyol), Onuki (japán), Teng Szen-jüe (kínai), Zetlin (amerikai), Vass (magyar)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik