Rg vb: 16 éve nem látott esemény, meg egy aranyos 16 éves

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 21:04
null
Kudrjavceva labdával és karikával „csak” ezüstig jutott, de csütörtökön már két aranyat ünnepelhetett (Fotó: Reuters)
Igen izgalmas döntőket és orosz aranyérmeket hozott a kijevi ritmikus gimnasztika világbajnokság második versenynapja, mely nem szűkölködött ritka eseményekben. Buzogánnyal holtversenyes elsőt hirdettek, Margarita Mamun és Jana Kudrjavceva gyakorlatai között nem lehetett dönteni – ez volt az első holtversenyes vb-arany 1997 óta. Szalaggal a mindössze 16 éves, szupertehetségnek számító Kudrjavceva győzött, így a legeredményesebb versenyzőként (2 arany, 2 ezüst) készülhet a pénteki egyéni összetett döntőre. Az összetett finálénak nem lesz magyar résztvevője, a selejtező 32. helyén végző Vass Dóra három vb után maradt le a döntőről, az újonc Böröcz Bianka a 70. helyen végzett.

A buzogánydöntőben rögtön olyan esemény történt, amelyet 1997 óta nem láthatott a közönség: Margarita Mamun és Jana Kudrjavceva egyaránt 18.366-ot kapott a bíróktól, ráadásul mind a nehézség (9.100), mind a kiviteli (9.266) pontszám megegyezett.

Holtversenyes aranyat kellett hirdetni – a két orosz mostani megosztott elsőségét megelőzően tizenhat évvel korábban, a berlini vb-n álltak ketten a dobogó legfelső fokán, akkor az ukrán Jelena Vitricsenko és az orosz Jana Batyirscsina. Kudrjavceva egy hónapos sem volt még akkor... A bronz a szenzációsan dolgozó (és ezzel kis híján hármas holtversenyt okozó) ukrán Alina Makszimenkóé lett.

A közönséget már az Európa-bajnokságon is elbűvölő Kudrjavceva a szalagdöntőt simán megnyerte, főleg, hogy több riválisa is rontott – ráadásul a pontozók, a szezonban tapasztaltaktól némiképp eltérve most le is csaptak ezekre a rontásokra... Így szállt ki az éremesélyesek közül Mamun, az ezüst Ganna Rizatdinováé lett, a bronzérem sorsa pedig az utolsó gyakorlattal dőlt el.

Egész addig a görög Varvara Filiu állt a 3. helyen – dobogós helyezése az utóbbi évek egyik legnagyobb meglepetése lett volna –, de Melityina Sztanjuta nem rontott, és az övé lett a bronz. Filiu így is karrierje messze legjobb eredményét érte el – egyben a valaha volt legjobb görög vb-eredményt is egyéniben –, hasonlóan a buzogányfináléban ötödik kínai Deng Szen-jüéhez.

Kudrjavceva egyébként nagy előd nyomdokain jár: ennyire fiatalon legutóbb a sportág egyik legnagyobb alakja, Alina Kabajeva nyert egyéni világbajnokságot – hogy aztán végül olimpiai bajnokként, kilencszeres világbajnokként és tizenötszörös Európa-bajnokként zárja karrierjét. Szép jövőkép.A legutóbbi, Kudrjavcevánál és Kabajevánál is fiatalabb világbajnok 1987-ben a bolgár Adriana Dunavszka volt.

Szemtelenül fiatal, szemtelenül jó: Jana Kudrjavceva az egyéni összetettet is megnyerheti (Fotó: Reuters)
Szemtelenül fiatal, szemtelenül jó: Jana Kudrjavceva az egyéni összetettet is megnyerheti (Fotó: Reuters)

ÖSSZETETT SELEJTEZŐ

Három vb-finálé után most nem jött össze a döntő Vass Dórának a világbajnokságon, de ez már a szerdai pontszámok és helyezés után valószínűsíthető volt. A magyar éltornász szalaggal rontott és mindössze 12.750 pontot kapott – ez majdnem négy ponttal alacsonyabb, mint a bécsi Eb-pontszáma volt ugyanezzel a szerrel –, majd jó buzogánygyakorlattal (15.183) fejezte be vb-szereplését. Mivel a legrosszabb pontszám kiesik, a szalagrontás sokat nem számított, igaz, így sem volt esély a top 24-be bekerülni – a szokottnál végig jóval alacsonyabb pontokat kapó magyar bajnoknő lemaradt a fináléról.

A vb-újonc Böröcz Bianka buzogánnyal 12.400, szalaggal 11.400 pontot kapott, összességében a 70. helyen zárt. A 24-es döntő egyik meglepetése, hogy két amerikai tornász is bekerült; az első három helyezett (az orosz Margarita Mamun, honfitársa, Jana Kudrjavceva, illetve az ukrán Ganna Rizatdinova) közti minimális különbség pedig óriási csatát ígér a pénteki egyéni összetett fináléra.

32. RITMIKUS GIMNASZTIKA VILÁGBAJNOKSÁG, KIJEV
Buzogány szerenkénti döntő.
1. Kudrjavceva (orosz) és Mamun (orosz) 18.366, 3. Makszimenko (ukrán) 18.216, 4. Rizatdinova (ukrán) 17.883, 5. Deng Szen-jüe (kínai) 17.816, 6. Szon Jeon Dzse (dél-koreai) 17.566, 7. Sztanjuta (fehérorosz) 17.266, 8. Miteva (bolgár) 15.983

Szalag szerenkénti döntő. 1. Kudrjavceva (orosz) 18.516, 2. Rizatdinova (ukrán) 18.233, 3. Sztanjuta (fehérorosz) 18.066, 4. Filiu (görög) 17.600, 5. Durunda (azeri) és Mamun (orosz) 17.500, 7. Rodríguez (spanyol) 17.183, 8. Miteva (bolgár) 15.533

Egyéni összetett selejtező.

1. Mamun (orosz) 55.149, 2. Kudrjavceva (orosz) 55.016, 3. Rizatdinova (ukrán) 54.450, 4. Makszimenko (ukrán) 53.733, 5. Sztanjuta (fehérorosz) 53.099, 6. Szon Jeon Dzse (dél-koreai) 52.250, 7. Miteva (bolgár) 52.207, 8. Deng Szen-jüe (kínai) 51.400, 9. Durunda (azeri) 50.766, 10. Rivkin (izraeli) 50.566, 11. Rodríguez (spanyol) 50.549, 12. Halkina (fehérorosz) 49.574, 13. Berezko-Marggrander (német) 49.508, 14. Moustafaeva (francia) 49.449, 15. Filiu (görög) 49.383, 16. Piscupescu (román) 49.266, 17. Yusifova (azeri) 49.058, 18. Fadzsava (grúz) 48.866, 19. García (spanyol) 48.849, 20. Kerber (amerikai) 48.799, 21. Rakhmatova (üzbég) 48.749, 22. Sereda (amerikai) 48.582, 23. Veinberg Filanovsky (izraeli) 47.999, 24. Jung (német) 47.941,...32. Vass Dóra (magyar) 45.615, ...70. Böröcz Bianka (magyar) 39.141.
Az 1-24. helyezettek bejutottak a pénteki döntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik