Rg Eb: nyolcadik lett a magyar együttes kéziszercsapat

Vágólapra másolva!
2022.06.19. 16:40
null
Fotó: Magyar Torna Szövetség
A magyar együttes kéziszercsapat a nyolcadik helyen végzett három szalaggal és két labdával a vasárnapi döntőben a Tel-Avivban zajló ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon – írja az MTI.

 

A magyar szövetség beszámolója szerint a Szabados Dóra, Farkas Júlia, Varga Lujza, Mészáros Mandula Virág, Urbán-Szabó Mónika összeállítású egységnek köszönhetően 25 év után szerepelt ismét Európa-bajnoki döntőben a magyar együttes kéziszercsapat, amely 26,300 pontot kapott a gyakorlatára.

Az egyéni versenyzőknél Pigniczki Fanni labdával és szalaggal is harmadik számú tartalék volt, de végül nem lépett szőnyegre.

„Egy hónappal ezelőtt Bukarestben még nem volt kész ez a gyakorlat, ehhez képest a lányok ma már fináléztak. A döntőben hibáztak, volt két ejtés, de szombaton mindenki hibázott, csak mi nem, ma meg pont fordítva történt” – nyilatkozta Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar szövetség technikai bizottságának elnöke.

Hozzátette: a csapat szépen helytállt, és abban bízik, hogy tovább nehezítik majd ezeket a gyakorlatokat, így ez látszani fog a pontszámokon, illetve az eredményeken.

RITMIKUS GIMNASZTIKA, EURÓPA-BAJNOKSÁG, TEL-AVIV
EGYÉNI
KARIKA

1. Sofia Raffaeli (Olaszország) 36.000 pont
2. Daria Atamanov (Izrael) 34.900
3. Borjana Kalejn (Bulgária) 33.900

LABDA
1. Kalejn 35.350
2. Raffaeli 34.250
3. Darja Varfolomeev (Németország) 33.750

BUZOGÁNY
1. Raffaeli 34.550
2. Atamanov 34.250
3. Varfolomeev 33.150

SZALAG
1. Kalejn 34.050
2. Atamanov 33.750
3. Adi Asya Katz (Izrael) 32.600

EGYÜTTES KÉZISZERCSAPATOK
3 SZALAG, 2 LABDA

1. Olaszország 34.250 pont
2. Spanyolország 31.950
3. Azerbajdzsán 31.900
...8. Magyarország 26.300

5 KARIKA
1. Izrael 36.950
2. Olaszország 35.650
3. Bulgária 34.650

ÖSSZETETT
1. Izrael 69.950
2. Olaszország 69.650
3. Azerbajdzsán 65.400

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik