Puskás-musical: vastapsot kaptak a szereplők a nyílt próbán

Vágólapra másolva!
2021.05.21. 10:43
null
Veréb Tamás az Erkel Színházban tartott előbemutatón (Fotó: Tumbász Hédi)
Júniusban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látható a Puskás, a musical című darab.

Noha a Hősök terére tervezték az ősbemutatóját a Puskás című musicalnek, a járványhelyzet miatt erre nem volt lehetőség, így aztán a Szente-Galambos-Juhász szerezte darabot először az Erkel Színházban állították színpadra. Most viszont újabb előadás várható, mégpedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az eseményre június 17-én és 19-én kerül sor, a darabban 22 színész, hatvan táncos, harminc gyermekszínész szerepel, valamint az előadást húsz dal, tűzijáték, artisták színesítik.

A darab próbája csütörtökön nyitott volt a nagyközönség számára is. Valószínűleg a kőszínházi nagy siker után szabad téren is ünnepli majd a közönség a Puskás Ferenc életéről szóló musicalt. Mint azt Szabó Lászlótól, a produkció producerétől megtudtuk, a júniusi két előadásra már a jegyek hatvan százaléka elkelt, úgyhogy örömmel tapasztalják, hogy nagy az érdeklődés. A tervek szerint a szegedi szabadtéri színpadon is bemutatják a darabot, aztán majd visszatérnek az Erkel Színházba.

A siker garantált, hiszen a nyílt próba után is vastaps kísérte a szereplőket a színfalak mögé.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik