Peking 2022: a versenyzők tartanak a műhótól

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.25. 16:03
A jövő pénteken kezdődő pekingi téli olimpia előtt felerősödtek a sportolói aggodalmak a műhavat illetően, a szakértő azonban cáfolja, hogy ez gondot jelenthetne a versenyzők számára – közölte az MTI.

Az insidethegames.biz oldal helyszíni beszámolója szerint a kínai fővárosban a múlt héten leesett ugyan az idei első hó, de az ötkarikás viadalok helyszínein nagyrészt mesterséges havat fognak használni. Ezt több sportoló is kritizálta, s a balesetektől való félelméről beszélt.

„A műhó jegesebb, mint a természetes, ezért gyorsabb és veszélyesebb is. Az is jobban fáj, ha a pályán kívül esel el, ahol nem puha hó van, hanem sziklás és sáros kemény talaj fogad” – mondta Johanna Taliharm észt sílövő.

Chris Grover, az Egyesült Államok sífutó-válogatottjának vezetőedzője szerint a műhó „olyan érzést okoz, mintha betonra zuhannál”. Jessie Diggins, Grover csapatának tagja, aki 2018-ban olimpiai aranyérmet szerzett Pjongcsanban, szintén aggodalmának adott hangot.

„Azt hiszem, ez egy kicsit veszélyesebb, s azért is ijesztő, mert olyan, mintha jégen csúsznál” – mondta.

Joe Fitzgerald korábbi kanadai szabadstílusú síelő, aki szakértő a sípályák építésében, ugyanakkor tévedésnek minősítette, hogy a mesterséges hó veszélyesebb.

„Nyolc olimpián működtem közre, és mindegyiken volt hókészítés – mondta Fitzgerald a China Dailynek. – Műhavat használunk most is, hogy egyenletes felületet kapjunk, mert ezzel valójában csökkenthető a sérülések veszélye.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik